Második helyen zártunk a nemzetközi csapatversenyünkön

U17-es kötöttfogású csapatversennyel zárult a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett egyhetes nemzetközi edzőtábor – a viadalon a két magyar együttes, a KIMBA és a Budapest Wrestling Team elnevezésű alakulat mellett kirgiz, moldovai és görög gárda mérte össze a tudását egymással, és végül a kirgizek bizonyultak a legjobbnak, akik a döntőben hatalmas csatában nyertek a KIMBA fiataljai ellen.

A péntek délelőtt kezdődő versenyt a KIMBA olimpiai bajnok szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás nyitotta meg: „Fontos nap a mai, hiszen a tábor után versenyen is megküzdhettek egymással. Megismerkedhettek más birkózókultúrát képviselő sportolókkal, láthatjátok, hol tartotok egymáshoz képest. Az új impulzusoknak hála még hatékonyabban fejlődhettek” – szólt a gyerekekhez a szakember.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között a Kirgiz Birkózószövetség alelnöke, Damirbek Aszilbek, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ügyvezető alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Bacsa Péter, az MBSZ szakmai igazgatója, a KIMBA tehetségkutatója, Bácsi Péter, valamint a KIMBA szakmai főtanácsadója, a Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét 1972-ben szerző Hegedüs Csaba.

Az erőpróbán öt csapat körküzdelemben lépett szőnyegre, tehát az összes alakulat találkozott egymással. Eredetileg a táborban résztvevő német és osztrák csapat is indult volna – együtt –, de csütörtökön mindkettőnek haza kellett utaznia.

A jó hangulatú megméretésen a KIMBA és a kirgiz csapat egyaránt legyőzte a görögöket, a budapestieket és a moldovaiakat, így az utolsó összecsapáson kettejük között dőlt el, ki állhat a dobogó legfelső fokára. Úgy tűnt, a csepeliek arathatnak diadalt, hiszen nyolc mérkőzésből az első hármat magabiztosan megnyerték. Csakhogy a kirgizek egyenlítettek, mivel ők is háromszor nyertek sorozatban (3:3). A következő siker a KIMBA-é lett, az utolsó pedig a kirgizeké, így alapvetően a pozitív pontok döntöttek volna, ám ott is döntetlen (18–18) született. A tusgyőzelmek számában a kirgiz srácok teljesítettek jobban, így hatalmas csatában ők zártak az első helyen.

„Nemzetközi szintű mérkőzéseket láthattunk, a gyerekeink mindent megtettek a siker érdekében. A fejlődésük érdekében versenyhelyzetet is próbáltunk teremteni nekik, és örülünk, hogy ez sikerült, nívós csapatbajnokságot tudhatunk magunk mögött. Úgy érzem, hogy a viadal és a tábor elég komplex volt együtt, biztos vagyok abban, hogy mindkettőből sokat profitáltak a srácok!” – nyilatkozott a viadal végén Cifferszky Ákos, a Kozma-akadémia kötöttfogású szakágvezetője.

A harmadik helyen a Budapest Wrestling Team zárt, amely a bronzcsatában Moldova fiataljai ellen győzött.

NEMZETKÖZI CSAPATVERSENY, CSEPEL

Végeredmény
1. Kirgizisztán
A csapat tagjai:
Intimak Úlu (52 kg), Riszmatov Kuttubek (60 kg), Arinov Kubanics (60 kg), Eszenbek Bekzsan (60 kg), Turatbek Uulu (65 kg), Dujsenalijev Emirlan (65 kg), Mirzalijev Zsantoro (68 kg), Temirbekov Kutman (71 kg), Aralov Zsómart (80 kg), Zsanjsov Aszan (80 kg), Szirgabaj Nurbolot (92 kg), Oszkonbajev Aliser (92 kg)
2. KIMBA
A csapat tagjai:
Köves Dávid (48 kg), Fige Levente (52 kg), Rafael Dániel (60 kg), Zóni Dániel (60 kg), Mányik Dávid (65 kg), Végh Máté (65 kg), Botos Dominik (71 kg), Kovács Olivér (80 kg), Gyenes Bence (92 kg).
3. Budapest Wrestling Team
A csapat tagjai:
Zsitovoz Petro (48 kg), Tótok Péter (52 kg), László Mózes (52 kg), Domonkos Edmond (55 kg), Gáspár Bálint (60 kg), Zsemberi Hermann (65 kg), Felkai Bendegúz (65 kg), Kovács Barnabás (65 kg), Takács Zsolt (71 kg), Hegyi Aladár (80 kg), Kovács Márk (92 kg)
4. Moldova
5. Görögország

Írta: K. B.
Fotó: F. L.