Mányik, Takács és Tösmagi is kiesett, egy ezüst- és két bronzéremmel zártuk az U20-as világbajnokságot

A kötöttfogású Mányik Dávid (63 kg), Takács Zsolt (67 kg) és Tösmagi Attila (72 kg) egyaránt kiesett a Szófiában zajló U20-as birkózó-világbajnokságon, ezzel sportolóinknak véget ért a megméretés. Növendékeink közül hárman álltak dobogóra, Borsos Viktória (59 kg) ezüst-, míg Szenttamási Róza (55 kg) és Nyikos Veronika (76 kg) bronzérmet nyert.

Szombaton megkezdődött a vb utolsó, kötöttfogású programcsomagja, amelyben U20-as Európa-bajnokunk, Tösmagi Attila is érdekelt volt. Attila jól kezdett, tussal győzött a norvég Magomed Edaev ellen, s a nyolcaddöntőben is diadalt aratott, Temuri Ordzsonikidze felett. A negyeddöntőben aztán jött az iráni Amir Abdi, aki szoros mérkőzésen felülmúlta fiatalunkat. Attila végül búcsúzni kényszerült a versenytől, mivel Abdi az elődöntőben kikapott a moldovai riválisától.

Takács Zsolt a selejtezőből mérkőzés nélkül jutott tovább, tehát a nyolcaddöntőben kezdte meg a viadalt. Ott azonban nem bírt azzal az amerikai Robert Perezzel, aki ellen később kazah birkózó nyert, ezzel Zsolt is kiesett.

Pénteki veresége után Mányik Dávid a vigaszágon bizonyíthatott, de nem tudott élni a lehetőséggel, technikai tussal maradt alul az ukrán Oleg Halilovval szemben.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, SZÓFIA

Sportolóink szombati eredményei

Selejtező
67 kg: Takács Zsolt–Adomas Grigaliunas (litván) – Zsolt mérkőzés nélkül jutott tovább
72 kg: Tösmagi Attila–Magomed Edaev (norvég) tus 5–0-nál

Nyolcaddöntők:
67 kg:
 Robert Perez (amerikai)–Takács Zsolt 8-0

72 kg: Tösmagi Attila–Temuri Ordzsonikidze (grúz) 3–1

Negyeddöntők:
72 kg: Amir Abdi (iráni)–Tösmagi Attila 3–2

Vigaszág
63 kg: Oleg Halilov (ukrán)–Mányik Dávid 8–0

Írta: K. B.
Fotó: UWW