A kötöttfogású 87 kilogrammos birkózónk, Losonczi Dávid december 4-én, hétfőn, klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén átvehette a bírói hiba miatt utólag neki megítélt világbajnoki övet és aranyérmet.
Mintegy két és fél hónapja már, hogy a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság kötöttfogású 87 kilós döntőjében ösztöndíjasunk, Losonczi Dávid súlyos bírói hiba következtében kapott ki 8:7-re a török Ali Cengiztől, hiszen egyértelmű tusgyőzelemtől fosztották meg.
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetősége ezért a vb-t követően rögtön úgy határozott, hogy minden lehetséges sportdiplomáciai lépést megtesz, mivel határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került.
Az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodott a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, így az eredmény megváltoztatására kevés esély mutatkozott, ennek ellenére az MBSZ mindent megtett a maximális jogorvoslat érdekében.
Ennek aztán november 13-án hétfőn meglett a gyümölcse, hiszen Nenad Lalovics, az UWW szerb elnöke hivatalos levélben értesítette Németh Szilárdot, az MBSZ elnökét, akadémiánk alapítóját: Losonczi Dávid világbajnok!
„Az elmúlt két hónapban megjártam a mennyet és poklot is – a fináléba jutással előbbibe érkeztem, az elveszített döntő utáni időszakban pedig utóbbiba. Most visszakerültem a mennybe, remélem, kis ideig itt is maradok!” – fogalmazott az UWW-határozatot követően Losonczi.
A győztesnek járó, jól megérdemelt bajnoki övre és aranyéremre kicsit várnia kellett, de csupán eddig! Losonczi Dávid december 4-én, hétfőn, klubja, az ESMTK Csili Művelődési Központban rendezett karácsonyi évzáró ünnepségén átvehette az őt megillető díjakat.
A nívós rendezvényen igazán kitettek magukért a szervezők. Mindenekelőtt olyan videót vetítettek, amely Dávid pályafutásának legfontosabb állomásait mutatta be. Ezt követően Németh Szilárd és az MBSZ ügyvezető alelnöke, operatív igazgatónk, Bacsa Péter átadta az övet és az aranyérmet, amelyet bajnokunk a neki kikészített dobogóra felállva vehetett át. A himnuszt is lejátszották, amelyet a jelenlévők együtt Losonczival együtt énekeltek el – igazán megható pillanatok voltak, természetesen az érintett is elérzékenyült.
„Nem gondoltam volna, hogy ilyen hihetetlen fogadtatásban részesülök, felfoghatatlan, hogy mindez megtörtént– nyilatkozta klasszisunk. – Végtelenül hálás és boldog vagyok! Az igazat megvallva kicsit sem bíztam abban, hogy ilyen döntést hoz az UWW. Elfogadtam az végeredményt, és csak a jövőre koncentráltam, nem foglalkoztam azzal, hogy a levegőben maradt a felülvizsgálat. Szóval teljesen váratlanul ért ez a helyzet. Tényleg elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy ez megtörténhetett.”
Írta: K. B.
Fotó: MBSZ