Szombaton kezdetét veszi a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság, ennek jegyében a kötöttfogásúak kedden sajtónyilvános edzést tartottak Tatán, ahol akadémiánk két indulója, Losonczi Dávid (kf, 87 kg) és Szabados Noémi (68 kg) is nyilatkozott.
A keddi edzésre Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is ellátogatott, mi több, ő nyitotta meg a tréninget. A sportvezető az olimpiai kvalifikációs világbajnokságok előtt keresi fel az egyes fontos sportágak képviselőit, ezt tette most is. Motivációs beszéddel készült, buzdította a birkózókat, s elmondta nekik többek között azt is, hogy tervei szerint a helyszínen szurkol nekik. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ezt meghálálva hátizsákkal és a válogatott hivatalos felszereléseivel kedveskedett neki.
Noha az edzés kötöttfogású volt, megjelent az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Szabados Noémi is, aki a 68 kilogrammosok között lép szőnyegre Belgrádban.
A bemelegítés elején elcsíptük néhány szóra: „Pályafutásom során most szerepelek második alkalommal felnőtt-világbajnokságon, tavaly is szőnyegre léphettem, ugyancsak a belgrádi Stark Arénában. Akkor ráadásul legyőztem az Eb-második olasz Dalma Canevát, remélem, ezúttal is hasonló bravúrt érek el. Az pozitív, hogy ismerős helyszínen birkózhatok, igyekszem a tőlem telhető legtöbbet megtenni, ezzel együtt minél több meccset nyerni” – fogalmazott Szabados.
A nagy iramú edzést és a levezetést követően Losonczi Dáviddal is ejtettünk néhány szót. Ő az a sportolónk, aki az áprilisi Európa-bajnokságon aranyérmes Takács Istvánt legyőzve szerezte meg a 87 kilós válogatottságot. Aktuális vb-bronzérmesként birkózhat Belgrádban.
„Nehéz volt megszerezni a címeres mezt, hatalmas kő esett le a szívemről, hogy sikerült. Nagyon örülök már ennek is, de a fő cél az, hogy ott legyek Párizsban. Maradjunk annyiban, hogy már Szerbiába is kvótáért utazom, a többi már csak a ráadás lesz” – szögezi le Losonczi Dávid.
Írta: K. B.
Fotó: R. T.