A kötöttfogású 87 kilogrammos Losonczi Dávid vasárnap aranyérmet nyert a budapesti BOK-csarnokban rendezett Polyák Imra–Varga János-emlékversenyen, a nemzetközi szövetség (UWW) rangsoroló viadalán.
Nyolcvanhét kilóban két klasszis, a tavalyi vb-bronzérmes Losonczi Dávid és az idei Eb-győztes Takács István volt érdekelt a nekik válogatónak is számító megméretésen. Utóbbi két győzelem után a negyeddöntőben némileg vitatható szituációt követően kikapott a vb-ezüstérmes svéd Alex Kessidistől, akit viszont az elődöntőben Losonczi – miután dél-koreai, algériai és kínai riválisán is magabiztosan túljutott – „ledarált”. Így Takács kiesett, Losonczi pedig az Eb-győztes (ukránból lett) bolgár Szemen Novikovval küzdött a fináléban. Illetve ez így nem pontos, mert ide-oda hengergette, eldobta, kitolta, megpörgette, alig több mint két perc alatt 9:0-s technikai tussal verte nagynevű riválisát.
„A bemelegítésnél éreztem, hogy jó formában vagyok, de nem gondoltam volna, hogy így megverem a mezőnyt. Különösen örülök, hogy Kessidist és a bolgárt is legyőztem” – értékelt boldogan Losonczi Dávid, aki a viadal után a legjobb magyar kötöttfogásúnak járó díjat vehette át Varga János özvegyétől, Gabriella asszonytól.
Dömök Péter (82 kg) egy-egy győztes és vesztes mérkőzést követően a bronzmérkőzésen szerepelt, ott 7–1-re kikapott a svéd Kristoffer Bergtől, így az ötödik helyen zárt.
Írta: MBSZ
Fotó: MBSZ/R. T.