A Magyar Sport Napján Csik Ferenc-díjat vehetett át akadémiánk olimpiai bajnok szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás.
Mint ismert, az európai kontinensen rendezett első szabadtéri atlétikai és ökölvívóverseny tiszteletére május 6. a Magyar Sport Napja. A kereken százötven esztendeje, 1875-ben zajlott esemény kapcsán idén nagyszabású ünnepségsorozatot szerveztek, amelynek keretében arra érdemes remek sportembereket is kitüntettek.
A magyar birkózócsalád nagy örömére legendánk, a tizenöt év alatt tizenöt világversenyes érmet szerzett, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamás az 1936-os berlini ötkarikás győztes úszóklasszis nevét viselő Csik Ferenc-díjat érdemelte ki.
Az 2021-es tokiói diadala után nem sokkal már akadémiánk szakmai igazgatójaként tevékenykedő Lőrincz Sulyok Tamás köztársasági elnöktől és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkártól vehette át a rangos elismerést a Puskás Arénában.
Az eseményt a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, akadémiánk alapítója, Németh Szilárd is megtisztelte jelenlétével.
Tamás, szívből gratulálunk!
Írta: MBSZ, K. B.
Fotó: MBSZ/V. Zs.