Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, Lőrincz Viktor döntős, Szőke Alex ötödik Tokióban!

Augusztus 2-án, hétfőn két magyar birkózó kezdte meg szereplését Tokióban, s mint ismert, az olimpiai ezüstérmes, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg) bejutott a keddi fináléba, ahol riválisa a szenzációs formát mutató, nagyszerűen emelő Ázsia-bajnok kirgiz Akzsol Mahmudov volt. Az első pillanatokban volt egy kis kölcsönös pofozkodás, fejelés, majd intették 34 éves klasszisunkat, de kiválóan védekezett. Szünet után pedig beindult, előbb kitolással egyenlített, majd intéssel vezetést szerzett. Ugyan lentről ő sem tudott akciózni, de magabiztosan őrizte 2-1-es előnyét, miközben ifjú ellenfele elkészült az erejével. S Lőrincz Tamás csodás pályafutása utolsó mérkőzésén, másfél évtizeddel első felnőtt diadala, a 2006-os Eb-arany, s összesen 15 világversenyes érem után (amellyel a magyar birkózás legeredményesebbje) olimpiai bajnok lett!

Hihetetlen, hogy megadatott ez nekem, nem tudom elhinni! S a kivetítőn ott láttam a feleségemet, a gyermekeimet, az édesapámat, a többieket, ahogy velem örülnek… Talán a rutin döntött, de úgy voltam vele, nem lehet, hogy elveszítsem ezt a döntőt. Azok után, hogy az elődöntőben megvertem az iránit, éreztem, már nem állíthat meg senki. Nagyon boldog vagyok, még fel sem fogom az egészet! – nyilatkozta az M4 Sporton közvetlenül történelmi tette után a magyar birkózás 20. ötkarikás aranyérmének megszerzője. Majd tökéletesen megérdemelten hallgathatta meg a Himnuszt a dobogó tetején.

„Persze, hogy mindannyian elérzékenyültünk, Szöcsi hatalmas élményt adott nekünk. Az igazat megvallva kimondva vagy kimondatlanul, vártuk tőle az aranyérmet, fantasztikus volt átélni mindezt, pedig ő eddig is történelmet írt. Nehéz olyat mondani, ami méltó lenne ahhoz, amit elért” – értékelt Tokióból a Magyar Birkózószövetség kétszeres kötöttfogású világbajnok szakmai igazgatója, Bácsi Péter.

A világkupa-2., junior Európa-bajnok Szőke Alex (kf, 97 kg) hétfőn a keddi vigaszágra került, ahol először a vb-5., U23-as vb-2. és -3. grúz Giorgi Melija ellen csatázott. Hiába volt aktívabb ifjú titánunk, intésekkel 1-1-es vesztésre állt, ám tíz másodperccel a vége előtt egy úgynevezett „felrúgós” hátraeséssel négy pontért földhöz vágta riválisát, 5-1-re nyert és készülhetett az Eb-3. lengyel Tadeusz Michalik elleni bronzmérkőzésre. Ott sajnos a leküldés után beragadt a keze, riválisa megpörgette háromszor, majd egy szabálytalan védekezés, s máris vége (0-9), Szőke 21 évesen, élete első olimpiáján ötödik lett.

Kedden további három magyar birkózó kezdte meg a szereplését. Közülük a 2013-as vb-győztes, idei Eb-2. Sastin Marianna (62 kg) hiába vezetett, 3-1-re kikapott a sepsiszentgyörgyi születésű, román színeket képviselő, Eb-ezüst- és bronzérmes Incze Krisztától, így 38 évesen nem tudott helyezést elérni pályafutása negyedik olimpiáján. Korpási Bálintnak (kf, 67 kg) pedig 34 esztendősen ez volt az első, hiszen vb- és Eb-címeit nem ötkarikás kategóriában szerezte. Most lefogyott, kijutott Tokióba, de sajnos nem járt sikerrel, bár uralta a meccset, nem tudott akciót csinálni, s 1-1 után később szerzett ponttal kikapott a háromszoros Eb-3. örmény Karen Aszlanjantól, így végül ő is helyezetlenül zárt.

Nem úgy Lőrincz Viktor (kf, 87 kg)! Európa-bajnok, vb-ezüst- és bronzérmes, olimpiai 5. kiválóságunk felkészülését térdműtét és a koronavírus is nehezítette, nehezen lendült formába az idény során. Ehhez képest itt, a Makuhari Messe szőnyegén előbb pörgetésekkel, intéssel 6-1-re leiskolázta a vb-5., Ázsia-bajnoki 2. kirgiz Atabek Aziszbekovot, majd jöhetett a reváns az olimpiai 3., vb-2. és -3., Eb-3. német Denis Kudla ellen. Mint ismert, kettejük öt évvel ezelőtti, Rio de Janeiró-i ötkarikás bronzmérkőzését emlékezetes módon elcsalták a bírók a rivális javára. Ezúttal viszont honfitársunk semmit nem bízott a véletlenre, jellemző módon az intésekkel neki kedvező 1-1-es állásnál is tovább ment előre, s újra Kudlát küldték le. Akció nem született, magyar siker viszont igen.

Az volt a lényeg, a kulcs, hogy annyival verjem meg, amennyi kell ahhoz, hogy az én kezem emeljék a magasba, ne vigyenek el az érzelmek, ne gondoljak az öt évvel ezelőtti mérkőzésre. Ez sikerült is, végig irányítottam– mondta a Nemzeti Sportnak Lőrincz, aki az elődöntőben az Afrika-bajnok egyiptomi Mohamed Metvalli ellen küzdött. A felkészülés során a tatai edzőtáborban már találkoztak egymással, az volt a kérdés, ki tudta jobban kiismerni a másikat. Metvalli szép karberántás után mögékerüléssel szerzett vezetést, honfitársunk még szünet előtt kitolással szépített, majd a második menetben intéssel egyenlített, de a 2-2 még nem neki kedvezett. Már a pörgetése is kis híján megvolt, aztán egy perccel a vége előtt állásból végrehajtott egy mintaszerű lecsavarást. Az egyiptomiak kétségbeesetten challengeltek, hiába, majd egy szabálytalanság, s már 9-2 állt, s végül maradt is az eredményjelzőn: a bátyjához hasonlóan, csakúgy, mint a 2019-es nur-szultani világbajnokságon, Lőrincz Viktor is döntős!

Szerdán tehát ő lesz érdekelt a magyar birkózók közül, s az már biztos, hogy világ- és Európa-bajnoksághoz, valamint Európai Játékokhoz hasonlóan olimpián is sikerült közösen érmet nyernie fivérével, Tamással. Magyar testvérpár egyéni sportág egyéni számában ilyen bravúrt még nem ért el! Felhívjuk tisztelt médiapartnereink figyelmét, hogy a kötöttfogású válogatott, soraiban dobogós klasszisainkkal augusztus 5-én, csütörtökön 17.30 körül landol Budapesten, a Liszt Ferenc repülőtéren.

Még egy versenyző képviseli majd színeinket az olimpián: a vb-3. Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg) augusztus 6-án, pénteken és reményeink szerint majd szombaton is.

Fotó: UWW