Letették az új orosházi birkózócsarnok alapkövét

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója a letételekor azt mondta, hogy Orosháza, az orosházi birkózók már rég megérdemelték a csarnokot. Hangsúlyozta, fontos, hogy legyenek olyan tehetségek és mesterek, akik minden körülmény között ki tudják hozni magukból a maximumot. Szerinte tehetségből eddig sem volt hiány Orosházán és hamarosan a körülmények is 21. századiak lesznek.

Szél Attila, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub elnöke, az MBSZ elnökségi tagja egy olimpiai aranyérmet ígért a létesítményért cserébe! Emlékeztetett, Orosházán 1920. június 6-án alakult meg az első birkózóegyesület, de a sportág az 1890-es évek eleje óta jelen van a dél-alföldi településen. Az orosházi színekben készülő szabadfogású Kiss Gergely 2008-ban Pekingben hetedik lett, a 2018-as ifjúsági olimpiáról pedig Szél Anna révén már ezüstérmet szerzett OSBK – közölte.

Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere elmondta, az önkormányzat kiemelten figyel az utánpótlásra, kültéri fitneszparkokat is létesítenek és a közeljövőben tanuszoda is épül a városban. A birkózócsarnokot a beruházó Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közel 400 millió forintból építi meg november végére. A forrás zömét a központi sportágfejlesztési keret létesítményfejlesztési pályázatán nyerték el az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

A csarnokban 288 négyzetméteres küzdőteret alakítanak ki, emellett lesz szauna, konditerem, öltözők, edzői és orvosi szoba, valamint a galérián egy olyan közösségi tér, ahol a szülők a várakozás idején tartózkodhatnak, illetve a klubélet eseményeit is szervezhetik. Itt egy kiállítást is szeretnének berendezni az orosházi birkózás történetéről. A csarnok az Eötvös József Katolikus Általános Iskola és Óvoda udvarán kap helyet, kora reggel és délutántól a sportolók használják majd, napközben pedig testnevelés órákat tartanak benne. A létesítmény fenntartója az önkormányzat lesz. Az Orosházi Spartacus Klubnak 55 igazolt sportolója van, a női és a férfi válogatottnak is adnak versenyzőt. Emellett valamennyi általános iskolában és több óvodában – amikor a járványhelyzet engedi – tartanak tömegsportrendezvényeket, mintegy 150 gyereket mozgatva meg hetente.

Az alapkő letételekor az MBSZ vezetőségét Németh Szilárd mellett még Bácsi Péter szakmai igazgató is képviselte.

Írta: MBSZ