Nyár közepétől egészen múlt vasárnapig a Millenárison megtekinthető volt a Világraszóló Bajnokaink elnevezésű interaktív kiállítás, amelyen többek között akadémiánk névadójának, Kozma Istvánnak a relikviáit is bemutatták.
A kiállítás 12., utolsó hetén több új elemmel találkozhattak a látogatók, köztük a birkózás értékes ereklyéivel. Eddigi egyetlen kétszeres olimpiai bajnokunk, Kozma István 1968-as mexikóvárosi aranyérme mellé kiállításra került a nehézsúlyú legenda 1964-es tokiói medálja is, amely eddig a tokiói magyar nagykövetség vendégeit kápráztatta el. A kettő együttes szerepeltetése igazi ritkaság.
Külön vitrinben, Az elsőtől az utolsóig címmel bemutatták Hajós Alfréd 125 évvel ezelőtti legelső olimpiai győzelmének eredeti érmét, valamint mellette az eddigi utolsó magyar olimpiai aranyérmet is, amelyet a tokiói női kajak négyes utolsó beülőjében szereplő Bodonyi Dórának köszönhettünk. Ezzel a tárlaton megfordult eredeti olimpiai aranyak száma elérte a 92-t.
Az idén húszéves budapesti Millenáris parkban megvalósított kiállítást egyébként akadémistáink is testközelből megcsodálhattak, sőt egy-egy sportágat kipróbálhattak a helyszínen. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyeltek, és elmondható, rendkívül hasznos napot töltöttek együtt.