Az isztambuli U17-es világbajnokságra készülő kötöttfogású válogatott kilenc sportolónkkal Kirgizisztánban edzőtáborozott két héten át. A csapat és az akadémiánk edzőjével, Szabó Martinnal beszélgettünk a történtekről.
A kilenc fős válogatott – közte öt fiatalunkkal – további négy KIMBA-s birkózóval vágott neki a kirgizisztáni kalandnak. A fővárostól, Biskektől négy óra autótávolságra fekvő Isszik-Kul-tó szomszédságában folyt a munka.
„A gyönyörű Tian San-hegység lábánál, üdülőövezetben dolgoztunk a világ kilencedik legnagyobb tava mellett, amelynek egyébként sós a vize. Az edzőtábor magaslati volt, kétezerötszáz méteren tréningeztünk. Azok a fiataljaink is lehetőséget kaptak az útra, akik az edzésmunkájukkal és a versenyeken nyújtott teljesítményükkel ezt kiérdemelték, őket már most a jövő évre készítjük, elsőéves ifikről van szó” – magyarázza Szabó Martin.
A kirgiziek tavaly ősszel edzőtáboroztak nálunk, s már akkor megállapodtunk velük abban, hogy mi is utazunk hozzájuk, hosszútávú lehetne az együttműködésünk. Januárban a lányok utaztak oda, most a kötöttfogású srácok.
„Délelőttönként az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt, viszont délután rengeteget birkóztunk, még a technika is kimaradt a programból. Az U17-es első- és másodvonaluk mellett a juniorválogatott is csatalakozott a munkához, harmincan mindegyik edzésen voltunk. Rendkívül jó képességű srácok alkotják a kirgiz csapatot, az idei Ázsia-bajnokságon négy aranyérmet nyertek, szerintem a jelenleg a világ top öt válogatottjához tartoznak.”
Az isztambuli U17-es világbajnokság jövő hétfőn kezdődik. A rajt előtt különösen fontos a kérdés: fel tudtuk-e venni velük a versenyt?
„Teljesen más mentalitásban edzenek, mint mi, az edzéseken is úgy küzdenek, mintha épp világbajnoki döntőben birkóznának. Az első tréningen még dobálgattak minket, de igen, szép lassan felvettük velük a versenyt, különösen a csapatunk húzóemberei. A tábort kontrollmeccsekkel zártuk, amelyek közül többet megnyertünk. Az elmúlt tizennégy hónapban kétszer jártunk Iránban, egyszer Kirgizisztánban, rendkívül fontos tapasztalatokat szereztünk. Nagy szükség van ezekre a táborokra, hiszen az ázsiai birkózókultúrával nagyon ritkán találkozunk. Biztos vagyok abban, hogy ezúttal is rengeteget tanultak a srácok!”
Szabó Martin zárásként elmondta, hogy a teljes válogatottól két érem az elvárás az isztambuli világbajnokságon, de ez a szám akár egy és három is lehet.
Írta: K. B.
Fotó: MBSZ