Kolompár Imre bronzmeccses, Olasz Bende vigaszágas

Kedden folytatódott a kötöttfogású program az Újvidéken zajló U17-es Európa-bajnokságon, amelynek második versenynapján kiderült, hogy Kolompár Imre (71 kg) szerdán a harmadik helyért léphet szőnyegre, míg Olasz Bende (60 kg) a vigaszágon küzdhet tovább.

Kolompár Imre (71 kg) a selejtezőben 4–2-re verte a cseh Bruno Hánzelt, majd a lengyel Michal Kaluznyt (8–2) és a román Patrick Rotarut (3–0) is maga mögé utasítva bejutott az elődöntőbe, amelyben az azeri Yusif Ahmadli már túl nagy falatnak bizonyult, 7–3-as vereséget szenvedett ellene. Az éremszerzésről viszont nem kell letennie, a szerda esti programban a vigaszág győztesével, az ukrán Zsizskóval vagy a svéd Baff-fal méri össze a tudását.

Kazinczy Bálint (51 kg) az első meccsét noha megnyerte a cseh Radován Snajdr-rel szemben (5–3), a negyeddöntőben már nem bírt a román Luis Vladdal (4–1). Riválisa nem jutott döntőbe, ezzel Kazinczy versenye véget ért.

A 60 kilogrammos Olasz Bende ezzel szemben a vigaszágon küzdhet tovább, ő az első körben az örmény Aleksz Margarjantól kapott ki 10–0-ra.

Három akadémiánkon nevelkedő, szlovák színekben induló sportoló is megmérette magát, Both Zoltán (48 kg) a német Lenny Wörnertől, Csicso Roland (65 kg) a szerbiai Balázs Újhelyitől, míg Hervai Dominik (80 kg) a görög Vaszileiosz Semertzidisztől elszenvedett vereséget követően kiesett.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, ÚJVIDÉK
Sportolóink eredményei

Selejtező
48 kg: Lenny Wörner (német)–Both Zoltán (szlovákiai) 7–2
51 kg: Kazinczy Bálint–Radován Snajdr (cseh) 5–3
65 kg: Balázs Újhelyi (szerbiai)–Csicso Roland (szlovákiai) 10–1
71 kg: Kolompár Imre–Bruno Hánzel (cseh) 4–2
80 kg: Vaszileiosz Semertzidisz (görög)–Hervai Dominik (szlovákiai) 2–0

Nyolcaddöntő
60 kg:
 Aleksz Margarjan (örmény)–Olasz Bende 10–0
71 kg: Kolompár Imre–Michal Kaluzny (lengyel) 8–2

Negyeddöntő
51 kg: 
Luis Vlad (román)–Kazinczy Bálint 4–1
71 kg: Kolompár Imre–Patrick Rotaru (román) 3–0

Elődöntő
71 kg: Yusif Ahmadli (azeri)–Kolompár Imre 7–3

Írta: K. B.
Fotó: UWW