Klasszisokkal készülhetnek együtt fiataljaink Tatán

Tizennégy ország mintegy nyolcvan női versenyzője vesz részt a Tatán zajló nemzetközi edzőtáborban, amelyen akadémiánk növendékei közül többen is tanulhatnak a legjobbaktól. Női szakágvezetőnkkel, Martin Gáborral beszélgettünk.

Múlt héten Zágrábban zajlott az év első UWW-rangsorversenye. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) úgy döntött, érdemes ezt követően nemzetközi edzőtábort szervezni, így a Horvátországban szőnyegre lépő női versenyzők többsége rögvest Magyarország felé vette az irányt, s a tatai olimpiai edzőtáborba utazott.

„Az első számú kínai csapat, valamint az amerikai válogatott is részt vesz az összetartáson, ami nagy öröm nekünk, hiszen ritkán fordul elő, hogy két ekkora nagyhatalom egyszerre egy helyen, ráadásul velünk együtt készül – kezdi beszámolóját Martin Gábor, női szakágvezetőnk, a női válogatott edzője. – Több teljes csapat nincs, de klasszisból nincs hiány, számos világ- és kontinensbajnok, valamint olimpiai érmes birkózó tréningezik itt, igazán szép »garnitúra« gyűlt össze.”

Az edzőtábor február 6-án kezdődött, 17-ig tart, ami után az együttesek többsége a második, egyiptomi rangsorversenyre utazik tovább, amely február 23-án kezdődik Alexandriában.

„Viszonylag rövidebb, ám a megszokottnál pörgősebb edzéseket tartunk, a technikai gyakorlást előtérbe helyezve, sok küzdelemmel kiegészítve. Csütörtökön kontrollmeccseket tartunk, kétszer három perces menetekkel, megnézzük, mire mennek egymással a lányok éles helyzetben.”

Martin Gábor végül azt fejtette ki, hogy miért fontos a mostani tábor: „Külön presztízzsel bír, hogy Magyarország ilyen nívós edzőtábornak adhat otthont, megtöltöttük Tatát, ami nagyon szuper. Birkózóinknak folyamatosan új ingerre van szüksége, és ha mi utazunk külföldre, akkor nem biztos, hogy húsz ember mindig velünk tud tartani, most ez is megvalósulhatott. A fiatalok is itt vannak, megízlelik, milyen a nemzetközi felnőttélmezőny. Rövidtávon a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságra készülünk, míg hosszú távon természetesen a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság van a középpontban.”

A táborban 11 növendékünk tanulhat a legjobbaktól, így Borsos Viktória, Elekes Enikő, Nyikos Veronika, Matyi Vivien, Osváth-Nagy Noémi, Szabados Noémi, Szabó Nikolett, Szenttamási Róza, Terék Gerda, Terék Fruzsina és Virág Zsófia.

Írta: K. B.
Fotó: T. D.