Kilenc aranyat nyertünk a felnőtt ob-n!

Szombaton akadémiánk adott otthont a felnőtt országos bajnokságnak, amelyen összesen 196 birkózó küzdött az érmekért. Növendékeink szép eredményeket értek el, szabadfogásban három, női birkózásban hat aranyérem lett a miénk.

Az ob-k történetében először adódott példa arra, hogy a küzdőteret teljesen elszeparálták, csak az aktuálisan szőnyegre lépő birkózó és az edzője léphetett be. A nívósabb, minőségi lebonyolítás érdekében a központi csarnok mellett a bemelegítő terem is rendelkezésre állt, a szurkolók, a kísérők kizárólag a lelátókon és a küzdőtér két oldalán foglalhattak helyet. Az ob házigazdája a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) mellett a Ferencvárosi Torna Club volt, utóbbi Simita Zsoltot kérte fel a rendhagyó, kifejezetten jól sikerült rendezésre.

Büszkén jelenthetjük be, hogy fiataljaink remekeltek, szabadfogásban három, míg női birkózásban hat aranyérmet nyertek. Szabadfogásban emellett 5 ezüst- és 6 bronzérem, míg a nők között 4 ezüst-, valamint 5 bronzérem lett a miénk. Kötöttfogásban 3 növendékünk a dobogó második, hat a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ezúton is gratulálunk mindenkinek!

A versenyzők, az edzők, a kísérők és a szurkolók mellett az eseményt megtisztelte jelenlétével Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, Szilágyi János, a Szigetmobil Kft. ügyvezető igazgatója, Sike András, olimpiai bajnok, az FTC birkózószakosztályának vezetője, Ancsin László, az MBSZ főtitkára, Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás, olimpiai bajnok, a KIMBA szakmai igazgatója, Vatai László, a Budapesti Birkózószövetség elnöke, valamint az olimpiai bajnok Repka Attila.

ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, CSEPEL

A KIMBA dobogósai

Kötöttfogás
60 kg:
3. Domokos Edmond
63 kg: 2. Végh Máté
67 kg: 2. Mányik Dávid, 3. Bogdán Dániel
72 kg: 3. Takács Zsolt és Klányi Krisztofer
77 kg: 3. Tösmagi Attila
82 kg: 2. Dömök Péter
87 kg: 3. Szokol Levente

Szabadfogás
57 kg: 2. Lengyel László, 3. Rácz Balázs
61 kg:
 1. Mizsei Zoltán, 2. Gilányi Alex
65 kg: 1. Budai-Kovács Marcell
70 kg: 3. Biblia Róbert és Mráz Zoltán
74 kg: 2. Nagy Marcell, 3. Major Zoltán
86 kg: 2. Zsivnovszky Péter, 3. Gangl Zétény
97 kg: 1. Végh Richárd, 2. Angyal Krisztián, 3. Seregi Balázs

Női birkózás
50 kg: 3. Fáth Bianka
53 kg: 2. Matyi Vivien
55 kg:
 1. Szenttamási Róza
57 kg: 2. Terék Gerda, 3. Iváncsics Babita
59 kg: 1. Borsos Viktória, 2. Szabó Nikolett
62 kg: 2. Siliman Yasmine
65 kg: 1. Elekes Enikő, 3. Baljer Roxána
68 kg: 1. Szabados Noémi, 3. Terék Fruzsina
72 kg: 1. Osváth-Nagy Noémi, 3. Virág Zsófia
76 kg: 1. Nyikos Veronika

Írta: K. B.
Fotó: F. L.