Nem akármilyen mérföldkőhöz érkezett a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, hiszen kiemelt sportakadémiává nyilvánították – írja az MTI.
Németh Szilárd államtitkár, a KIMBA alapítója és a hazai sportági szövetség elnöke szerdán a csepeli létesítményben a délutáni edzés közben az akadémisták és az edzők előtt elmondta: „A rendelkezést múlt pénteken látta el kézjegyével Orbán Viktor miniszterelnök.”
Hozzátette: eddig a TAO-s látványsportágban lehetett akadémia tagságot szerezni, most viszont a birkózás és a kajak-kenu is ehhez a rendszerhez kapcsolódott.
„Ez olyan lehetőség, amely biztosítja az akadémia hosszútávú fenntarthatóságát, hogy a felkészüléshez szükséges eszközök a megfelelő szinten álljanak rendelkezésre. Az akadémistákból pedig ennek köszönhetően Európa-, világ- vagy akár olimpiai bajnokok, érmesek, helyezettek lehetnek. Ehhez persze az akadémistáknak is hozzá kell járulniuk, leginkább teljesíteniük kell a tanév elején tett fogadalmukat, és jó birkózóvá, illetve emberré kell válniuk” – nyilatkozta.
Hangsúlyozta: az akadémia rendszerbe „nem egyszerű” bekerülni, ennek megfelelően a bővítés is csak két sportágat érintett.
„Meg kell szolgálni ezt a fajta elismerést, méghozzá minőségi munkával. Úgy az edzők, mint a tanítványok részéről, és akkor reményeink szerint idővel az olimpiai bajnokok részére fenntartott páholy szűk lesz majd a csarnok lelátóján. Mindenkinek élni kell ezzel a lehetőséggel, és kihozni magából a maximumot” – mondta.
Németh Szilárd kifejtette: a KIMBA nemcsak akadémiaként, hanem módszertani központként is működik, amely így adott esetben életpályamodellt is nyújthat az élsport utáni időszakra, edzőként vagy sportvezetőként.
A nevelőműhely teljes akadémiai programjában jelenleg 78, 14-19 éves kor közötti fiatal vesz részt, az ő mindennapjaikat közel húsz ember koordinálja és segíti, köztük heten edzőként. Az akadémisták a reggeli edzés után délelőtt hét különböző iskolába járnak – döntően Csepelen, valamint Pesterzsébeten –, délután pedig 16 órától közös tréningen vesznek részt az akadémia központi létesítményében, ahol a földszinten három, az első emeleten hat szőnyegen dolgozhatnak.
Írta: MTI
Fotó: K. A.