Kié lesz az üres hely?

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) nemrégiben a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) tartotta online sajtótájékoztatóját. Az eseményen nyilatkozott honlapunknak a tokiói olimpiára készülő világklasszis testvérpár, Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor.

Tavalyelőtt, Nur-Szultanban pályafutása során először állhatott a dobogó tetejére világbajnokságon az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás (77 kg). A háromszoros Európa-bajnok kötöttfogású klasszis teljesítményével kvalifikálta magát a 2020-ról 2021-re halasztott tokiói játékokra. Csakúgy, mint fivére, a szintén Eb-győztes Lőrincz Viktor, aki a pódium második fokára állhatott Kazahsztán fővárosában.

„A legutóbbi két olimpiára, Londonba és Rio de Janieróba sem tudtam kvalifikálni magam a világbajnokságról. Ezúttal kényelmesebb helyzetben vagyok, a kvótavadászat minden alkalommal rengeteget kivett belőlem. A tavalyi, koronavírus-járvány miatt rendhagyó esztendő persze nem volt egyszerű, a kép viszont immár tisztulni látszik, elvégre a nemzetközi szövetség kiadta a versenynaptárt. Látjuk az edzőtáborok lehetőségét is, szóval megtervezhetjük a felkészülési programunkat. Jelenleg úgy néz ki, hogy az áprilisi, varsói Európa-bajnokságon, valamint a márciusi római és a júniusi, lengyelországi nemzetközi verseny szerepel a játékokat megelőző felkészülési programunkban. Bízom abban, hogy augusztusig csúcsformába lendülünk” – nyilatkozta Tamás az MBSZ nemrégiben, KIMBA-ban tartott online sajtótájékoztatóján.

Nem sokkal a nur-szultani vb-t követően megszületett az idősebb Lőrincz második gyermeke, Márton. Lőrincz Viktor hasonló örömöket élhetett át 2020 augusztusában, hiszen párja, Lőrinczné Bóbis Vivien életet adott első közös babájuknak, Annának. A pandémia okozta nehéz időben talán az egyetlen kiemelendő pozitívum az volt nekik, hogy több időt tölthettek együtt a családjukkal.

A kőkemény munka azonban télen megkezdődött.

„Hosszú időszak végére értünk az alapozás lezártával, amely mint mindig, ezúttal is elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő erőnléti állapotban vágjunk neki az évnek – így Lőrincz Viktor. – Kicsit másképp alakul a programunk, mint a többieké, lévén, hogy már megszereztük kvótát. Az edzőkkel abban maradtunk, hogy még márciusban is három kondiedzéssel készülünk. Anna születésével megváltozott minden; tréninget tréning követ, a kis csöppség mosolya mégis bearanyozza a mindennapjaimat. Ő is új lendületet adott a felkészülésemnek.”

A KIMBA-ban az olimpiai bajnokok lelátója egyaránt megtalálható. Ott az ötkarikás játékokon aranyérmes összes hazai birkózónak van egy névre szóló széke. Akad azonban egyetlen olyan ülőhely, amelyikre az van írva: „A jövő olimpiai bajnoka.”

„Többen pályázunk rá – mondja nevetve Tamás. – Szerintem minden sportolónak az az álma, hogy egyszer olimpiai bajnok váljon belőle. Nekem egyszer majdnem sikerült; 2012-ben hajszálra voltam az aranyéremtől, de sajnos nem tudtam átlépni az álmaim kapuját. Harmincnégy évesen is azért kelek minden reggel, hogy Tokióban elérjem ezt a célt.”

Írta: K. B.