Kezdődik az U20-as vb, tizenegy fiatalunkért szoríthatunk

Tizenegy sportolónk indul a Pontevedrában hétfőn kezdődő U20-as birkózó-világbajnokságon, amely előtt Bácsi Péter, tehetségkutatónk, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója latolgatta az esélyeket.

A remekül sikerült, egy KIMBA-s arany- és hat bronzéremmel zárult újvidéki Európa-bajnokságot követően nem sokkal megkezdődött a korosztály világbajnoki felkészülése. Mindhárom fogásnem képviselői részt vehettek nemzetközi edzőtáborban, a hölgyek Budapesten, a szabadfogásúak Dunavarsányban, míg a kötöttfogásúak Törökországban is dolgozhattak. 

Úgy alakult, hogy a tizenhét fős magyar válogatottban hat női, három szabad-, valamint két kötöttfogású fiatalunk képviselheti a mi színeinket is Pontevedrában.

„Ha végignézünk a névsoron, láthatjuk, jó csapat a miénk. A teljes válogatottat tekintve, a tizenhét indulónkból mindössze két olyan sportolónk van, aki eddig nem nyert érmet világversenyen, és összesen kilencen álltak már vb-dobogón. Ennek okán mondhatom, hogy picit magasabbak lehetnek az elvárásaink, mint az U17-es vb előtt, amelyen két-három érmet reméltem. Ezzel ugyan valamivel fölé lőttem, de a gyerekek teljesítményére nem lehet panasz” – fogalmaz Bácsi Péter.

Pontevedrában a kötöttfogásúak kezdik a versenyt, őket követik a hölgyek, majd a szabadfogásúak.

„Egyik szakágunk sem gyenge – vélekedik Bácsi. – Úgy vélem, a női csapattól várhatjuk a legjobb eredményeket, egy lányt leszámítva mindenki szerzett már világbajnoki érmet. Regnáló vb-győztesünk is van, Elekes Enikő személyében, próbál minél kevesebb mentális terhet tenni magára, s én is csak azt kívánom, birkózzon úgy, ahogyan ő tud, ha ez megtörténik, az sokmindenre elég lehet. Kötött- és szabadfogásban is két vb-érmesünk van, utóbbi esetében lennék a legóvatosabb, hiszen ott különösen nagy ugrás a világbajnokság az Eb-hez képest.”

Hogy összességében milyen várakozásaink lehetnek az U20-as világbajnokságon, arról Bácsi Péter így vélekedik: „Három-négy éremben reménykedhetünk, s én nagyon bízom abban, hogy ezek között aranyérem is lesz, bár ezzel jobb óvatosnak lenni, mert ehhez rengeteg tényezőnek össze kell állnia. Valahol azt remélem, alálövök a három-négy éremmel, ha így lenne, azzal kiegyenlítődne az U17-es vb-n tippelt »elmaradásom«.”

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PONTEVEDRA

Sportolóink programja

Kötöttfogás 
Hétfő-kedd. 55 kg: Tótok Péter.
Kedd-szerda. 60 kg: Domokos Edmond.

Női birkózás 
Szerda-csütörtök. 59 kg: Borsos Viktória, 76 kg: Nyikos Veronika.
Csütörtök-péntek. 53 kg: Kapuvári Liliána, 57 kg: Terék Gerda, 65 kg: Elekes Enikő, 72 kg: Osváth-Nagy Noémi.

Szabadfogás 
Péntek-szombat. 65 kg: Mizsei Zoltán, 70 kg: Gombos Alex.
Szombat-vasárnap. 86 kg: Zsivnovszky Péter.

Írta: K. B.
Fotó: UWW