Két edzőtábort rendezünk

Szerdától szombatig két edzőtábort is rendez a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA): Bócsán több mint negyven lány, Csepelen pedig mintegy százhúsz kötött- és szabadfogású fiú készül.

Mindkét összetartást a Magyar Birkózók Szövetségével (MBSZ) együttműködve szervezzük, így a teljes, valamint az alap akadémiai programunkban nevelkedő fiatalok mellett a válogatott keret tagjai is meghívást kaptak.

„Kihasználjuk a tavaszi iskolai szünet adta lehetőséget, tehát a megszokottnál jóval hosszabb programot alakítottunk ki – mondja akadémiánk szakmai operatív menedzsere, Németh Iván. – Főként az U17-esek tréningeznek, néhány junior és serdülő versenyzővel kiegészülve. Bócsán és Budapesten egyaránt két helyszínen szállásoltuk el a résztvevőket.”

Jelenleg még egyik korosztályban sem dőltek el a válogatottsági kérdések.

„Kezd körvonalazódni, kik ölthetik magukra a címeres mezt a nyári korosztályos világversenyeken, de egy-két kérdés még az összes korcsoportban van. A mostani edzőtáborokban a küzdelmen van a fő hangsúly, de a technikai elemek pontosításával is van idő foglalkozni. Bócsán öt, Csepelen pedig tizenkét edző irányítja a tréningeket” – meséli Németh Iván.

Ezúton is szeretnénk sikeres munkát kívánni mindenkinek!