Egy aranyéremmel, valamint két ötödik hellyel zárták birkózóink a Pontevedrában vasárnap véget ért U23-as világbajnokságot. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatójával, akadémiánk tehetségkutatójával, Bácsi Péterrel beszélgettünk a történtekről.
„Összességében jól sikerült világbajnokságról beszélhetünk, mindhárom szakág azt hozta, ami elvárható tőle, s pozitív, hogy a kötöttfogásúak az egyik legjobb forgatókönyvet valósították meg – kezdte Bácsi Péter. – Szőke Alex magabiztosan birkózott, megérdemelten lett világbajnok, ebben a korosztályban nincs kihívója, jót tett az önbizalmának a mostani siker. Nagyon bíztam abban, hogy az Eb-második Váncza István és a vb-ötödik Kecskeméti Krisztián is dobogóra áll, hosszú idényen vannak túl, sajnos ez most nem jött össze. Váncza egymás után kétszer fogyott hatvanhét kilóra, ez soknak bizonyult, Kecskeméti pedig ezúttal nem az eredeti súlycsoportjában (60 kilóban), hanem eggyel feljebb, hatvanháromban versenyzett.”
A női mezőnyben Szabados Noémi szerepelt a legjobban, ő az ötödik helyen zárt a 68 kilogrammosok között.
„Pontszerző helyben, akár éremben bíztam, Noéminek sikerült az ötödik helyen zárnia, sajnos a dobogó nem jött össze neki. Az Eb-n viszont a harmadik helyen zárt és a két eredmény együtt azt jelzi, hogy ott van a legjobbak között. A csapatot egyébként sérüléshullám sújtja, a felnőtt Eb-n egyaránt bronzérmes Dollák Tamara és Nagy Bernadett sem lehetett ott Pontevedrában. A világbajnokságot megelőző felkészülés jól sikerült, a lányok több ország versenyzőivel dolgozhattak együtt – az év jelentős részében ugyanerre, a külföldi birkózókkal való edzésmunkára van szükségük.”
Szabadfogásban Korcsog Milán (125 kg) az ötödik helyig jutott.
„Milán mindig bizonyítja, hogy lehet rá alapozni a jövőben. Ösztönösen birkózik, és rendkívül kellemetlen a stílusa. Korosztályában folyamatosan ott van a legjobbak között, jók az adottságai, már csak erősödnie kellene.”
Bácsi Péter a szabadfogású és a női szakággal kapcsolatban úgy vélekedik: „Tulajdonképpen azt hozták, amire számítottunk tőlük. Persze, annak örültünk volna, ha több meccset nyerünk, s ezzel együtt több tapasztalatot szerzünk” – zárta a szakmai igazgató.
U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PONTEVEDRA
Sportolóink eredményei
Kötöttfogás
63 kg: 12. Kecskeméti Krisztián
67 kg: 10. Váncza István
77 kg: 11. Tösmagi Attila
82 kg: 16. Dömök Péter
97 kg: 1. Szőke Alex
Szabadfogás
79 kg: 18. Nagy Zsombor
92 kg: 11. Angyal Krisztián
97 kg: 9. Végh Richárd
125 kg: 5. Korcsog Milán
Női birkózás
59 kg: 16. Szabó Nikolett
68 kg: 5. Szabados Noémi
Írta: K. B.