Jobb, mint otthon – Németh Szilárd

Sportakadémiák a Kárpát-medencében címmel a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrában, a Buzánszky Jenő Sportteraszon beszélgetett a Tusnádfürdőn zajló, 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója, Zsigmond Barna miniszteri biztos, Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakos, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapítója, Juhász István, a Magyar Kézilabda-szövetség sportszakmai igazgatója és Szondy Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia elnöke. Ballai Attila, a Mediaworks sportfőigazgatója, a Nemzeti Sport állandó publicistája kérdezte a sportvezetőket.

Németh Szilárd egy csepeli kocsmából vett, tréfás idézettel érvelt az akadémiák mellett: „Jobb, mint otthon.” Vagyis: jobbak a körülmények (saját életéből vett példával is élt: nekik otthon fürdőszobájuk sem volt gyerekkorában, zuhanyozni edzés után tudott), a sportnak rendelnek ott alá mindent, a gyerekek és a szülők válláról vesznek le terheket.

A magyar birkózók az U15-ös korosztálytól a felnőttig összesen 45 érmet nyertek az idei Európa-bajnokságokon. Alapítónk büszkén számolt be arról, hogy növendékeink ebből 22-t szereztek, ami fantasztikus teljesítmény.

Az MBSZ elnöke szót ejtett arról, hogy a KIMBA-ban nem csak élsportolókat, hanem ezzel együtt értékes, gondolkodó embereket is szeretnénk nevelni, és ennek érdekében számos kulturális programot szervezünk a gyerekeknek.

Arról is beszámolt, hogy a KIMBA-hoz csatlakozó birkózók az eredeti klubjuk színeiben versenyezhetnek tovább, a saját egyesületüknek szerzik a pontokat.

Tusnádfürdőn nagy tetszés fogadta Németh Szilárd bejelentését, miszerint országhatárainkon túl immár nem csak a vajdasági Magyarkanizsán lesz birkózóakadémia, hanem hamarosan Székelyföldön is, ezzel is követve az Egy szőnyegen, egy nyelven-filozófiánkat.

Írta: Nemzeti Sport, K. B.
Fotó: Nemzeti Sport/Mravik Gusztáv