Hogyan tovább?

A koronavírus-járvány mindent felülírhat. Így van ez a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) eseményeivel is, amelyeket a vezetőség a kormány által elrendelt, minden eddiginél szigorúbb fertőzésmegelőzési intézkedései miatt átütemezni kényszerült. Nem szabad ugyanakkor elfelejteni, az emberek egészsége mindennél fontosabb!

A honlapunkon kedden már közzétettük azokat a fontos határidő- és időpontváltozásokat, amelyek az akadémiára való jelentkezéshez szükségesek. Szintén a minap levelet küldtünk a szülőknek, amelyben legkésőbb december 1-ig a nyilatkozatukat kértük arról, továbbra is szeretnék-e, hogy a gyerekük szeptemberben a KIMBA-ban, a teljes akadémiai program keretein belül folytassa a tanulmányait és a sportolói pályafutását.

„A koronavírus-járvány miatt elrendelt, minden eddiginél szigorúbb fertőzésmegelőzési kormányrendelet miatt törölni kényszerültünk a múlt hét végén esedékes szakmai napunkat, amelyen a több mint száz jelentkezőből eldöntöttük volna, ki a nyolcvan legalkalmasabb sportoló – kezdi akadémiánk szakmai felelőse, Bacsa Péter. – Úgy tervezzük, régiónként, összesen hat helyszínen, edzések keretében, december közepén megtartjuk az elmaradt eseményt. A szülői nyilatkozatokra a program részletes kidolgozása miatt van szükségünk.”

A Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke arról is beszámolt, mire számíthatnak a gyerekek a felmérőnapokon, amelyek helyszíneiről és időpontjairól december 3-án adunk részletes tájékoztatást.

„Közel háromórás lesz a teszt; a pszichológiai, a technikai és a fizikai állapotfelmérés mellett az úgynevezett Inbody-felmérésre is számítani lehet, amely a sportolók testösszetételét analizálja. Mindez természetesen az edzőink felügyeletével zajlik.”

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben semmi sem biztos.

„Minden terv addig él, amíg újra nem kell szervezni azt: a vírus sajnos mindent felülírhat. Fontos, az alap programba jelentkező birkózókat érintő döntést is hoztunk; a képzésük indulása januárban lett volna esedékes, ám ez jelen állás szerint megvalósíthatatlannak tűnik, emiatt április elejére ütemezzük a rajtot – akkor ugyanis várhatóan már lehet nagyobb létszámú edzéseket tartani.”

Írta: Krasznai Bence