Hogy látják az edzők a KIMBA-t?

A téli hónapokban eldőlt, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) teljes és alap akadémiai programjába hány sportolót vesznek fel: előbbiben 84, míg utóbbiban 86 ifjú kap lehetőséget. Szinte az ország összes pontjáról ékreznek fiatalok, néhány klubból különösen sokan – a vidéki egyesületek edzőit kérdeztük arról, miért szavaztak bizalmat nevelőműhelyünknek.

Közel tíz évig dolgozott a felnőtt kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányaként, edzősködött a Mr. Tus-sportiskolában, napjainkban pedig a junior fiú kötöttfogású válogatott és a Dorogi NC mestereként tevékenykedik Struhács György. A nagy múltú egyesületből hat-hat birkózó került az alap- és a teljes programba.

Struhács György Forrás: Digi Sport

„Épp húsz évvel ezelőtt, nagyjából hatvan sportolóval rajtolt a Mr. Tus; ez a létszám négy-öt évig stagnált, a lemorzsolódottak és az újonnan csatlakozók száma nagyjából megegyezett – emlékszik vissza Struhács. – Aránylag jó helyzetben voltunk, hiszen az iskola és a kollégium is közel volt, a körülmények elfogadhatóak voltak, eredményes munka zajlott. A világ azonban nagyot változott két évtized alatt: mások az elvárások, mások a gyerekek. Csepelen felépült az a létesítmény, amely az egykori Müller Ferdinánd edzőteremhez képest csodának nevezhető; lehetőségek tömkelegét nyitotta meg a sportolók és a trénerek előtt. Mindig azon a véleményen voltam, hogy csak akkor lehetünk igazán sikeresek, ha összevonjuk az erőinket. Amennyiben megfelelő lesz a szakmai munka – márpedig miért ne lenne az?! –, akkor mindhárom fogásnemben igazán meghatározóvá válhat a magyar birkózás.”

Az Orosházi SBK-ból három lány és egy fiú birkózó csatlakozik a KIMBA-hoz. A klub és a junior leányválogatott edzője, Páli Sándor örül annak, hogy a kötött- mellett a szabadfogásra és a női birkózásra egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek Csepelen.

Páli Sándor

„A Mr. Tus-sportiskolában számos világklasszis nevelkedett, de legtöbbjük kötöttfogású. A KIMBA-ban szerencsére mindhárom fogásnemre ugyanannyi figyelem jut. Megnyugtató, hogy olyan szakemberek dolgoznak az akadémián, akik nagy dolgokat tettek már le az asztalra. A novemberi nyílt napon megtekinthettük a komplexumot, amely gyönyörű. Orosházán sem panaszkodhatunk, folyamatban van az új csarnok építése, de az egészen más… A KIMBA-ban az ország legjobbjai dolgozhatnak együtt, egy helyen, ráadásul a sport mellett a tanulás is előtérben van. És akkor még nem beszéltem a folyamatos táborozási lehetőségről, ami rendkívül fontos, ha valaki ütőképes szeretne lenni a nemzetközi porondon” – vélekedik Páli Sándor.

Szabó József Forrás: kiskunfelegyháza.hu

A Kiskunfélegyházi BSE hét növendékét vették fel a KIMBA-ba. Az klub edzőjét, egyben alelnökét, Szabó Józsefet kérdeztük arról, szerinte miért van szükség az akadémiai rendszerre.

„Bizonyos kor után nehéz a sportágban tartani a gyerekeket, különösen olyan városokban, amelyekben nincs egyetem – így Kiskunfélegyházán is. Nagyon fontosnak tartom, hogy az országos bajnokságokon eredményes versenyzők ne vesszenek el. Nekik az általános iskola után továbblépési lehetőségre van szükségük, lévén, hogy vidéken általában kevés az edzőpartner és az edzésszám. Megítélésem szerint a nemzetközi eredményességhez hetente legalább öt-hat tréningre van szükség a középiskolás kortól. Ami engem illet: nagyon tetszik a KIMBA szisztémája, a magyar birkózósportnak hatalmas szüksége van rá.”

Írta: Krasznai Bence