Mint ismert, ösztöndíjasunk, Losonczi Dávid (87 kg) könnyedén aranyérmet szerzett volna a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnoskágon, ha a bírók leütik a tust török ellenfele, Ali Cengiz kárára. A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) vezetősége úgy határozott, hogy minden lehetséges sportdiplomáciai lépést megtesz, ami lehetséges, mivel határozott vélemény, hogy a szőnyegen a rivális két vállra került.
Az MBSZ hivatalos felülvizsgálati kérelemmel folyamodik a nemzetközi szövetség (UWW) illetékes testülete felé, hogy szakmailag állapítsa meg, súlyosan hibás bírói döntés született. A sportág jelenlegi szabályrendszerében nem létezik az óvás fogalma, az eredményt így nem változtatják meg, de az MBSZ határozott véleménye, hogy mindent meg kell tenni a maximális jogorvoslat érdekében. Ami a mérkőzésen történteket illeti, érdemes tudni, hogy tushelyzetet nem lehet challengelni, ezért nem protestáltak a helyszínen a magyar szakvezetés tagjai, a végén pedig azért történt challenge, mert a kivizsgálás alatt így kapott némi időt Losonczi a regenerálódásra. A 7–7-es eredmény épp olyan kedvezőtlen volt a számára, mint a végül megszülető 8–7-es vereség.
Írta: MBSZ, K. B.
Fotó: UWW