Prima Primissima-díjjal tüntették ki a Müpában akadémiánk szakmai főtanácsadóját, az 1972-es müncheni olimpia bajnokát, a birkózóválogatott korábbi szövetségi kapitányát, a hazai szövetség egykori elnökét, Hegedüs Csabát.
A díjakat tíz kategóriában lehetett elnyerni, közönségszavazás döntött róluk. Az egyik a Magyar sport, amelyben Hegedüsön kívül az olimpiai és világbajnok kardvívót, Pézsa Tibort, valamint az olimpiai bajnok öttusázót, Vörös Zsuzsannát jelölték.
Az elismerést Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke adta át a most 74 éves Hegedüs Csabának. Emlékezetes időszakban kapta meg, hiszen a „Tuskirály” épp ötven esztendővel ezelőtt, 1972. szeptember 10-én szerezte Münchenben Magyarország 100. olimpiai bajnoki címét.
A Prima Primissima-díj célja, hogy elismerje és támogassa az egyedi teljesítményt nyújtó tudósokat, kutatókat, oktatókat, alkotókat, művészeket, újságírókat és sportolókat Magyarországon és a határon túl. Az elismerést Demján Sándor üzletember alapította 20 évvel ezelőtt, az OTP Bank pedig 2013 óta gondozza és finanszírozza.
Gratulálunk, Tuskirály!
Írta: K. B.
Fotó: MBSZ/R. T.