A lányok Magyarkanizsán, a Vajdasági Birkózó Akadémián, míg a srácok Dunavarsányban, az olimpiai edzőtáborban tréningeztek az év első hetében. Szabadfogású szakágvezetőnkkel, Gulyás Istvánnal, valamint olimpiai ezüstérmes kötöttfogású edzőnkkel, Fodor Zoltánnal beszélgettünk a tapasztalatokról.
Gulyás István arról mesélt, hogy a táborba ezúttal nem csak a jelenlegi KIMBA-sok, hanem a leendő növendékeink is kaptak meghívást: „Három csoportból állt össze a szabadfogás, a teljes és az alapprogramosok mellett azok a TAP-osok is velünk voltak, akik a jövő szeptemberben induló képzésünkre felvételt nyertek. Fontos, hogy már most szokják a közeget és belekóstoljanak az általunk végzett munkába. A téli szünet egyébként mindenkiből mást hozott ki, a pihenés kevésbé látszott azokon a birkózókon, akik megfelelő felkészültségi állapotban vannak. Az terhelés mennyiségét mindenkinek az edzettségi szintjéhez igazítottuk, napi hármat edzettek azok, akik bírták a terhelést.”
Gulyás kifejtette, igazán hasznos napokat töltöttek Dunavarsányban: „Nagyon jó munkát végeztünk, örülnék annak, ha ehhez hasonlóból többre lenne lehetőségünk az évben. Ez a komplexum kiemelkedő, a szállás, a terem és az étkezés is világszínvonalú. Nagyon örültem annak, hogy a szeptemberben csatlakozók látták, érdemes beleállni a munkába, hiszen a nálunk készülő fiatalok rengeteget fejlődtek másfél év alatt.”
Fodor Zoltán a kötöttfogásúak munkájába engedett betekintést: „Sok futás és társas erősítés jellemezte az összetartást, nagyjából harminchat kötöttfogású fiú volt jelen. A téli pihenő nem okozott nagy leépülést: az első futás nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, de beszéltünk a srácokkal, elmondtuk nekik, azért vannak itt, hogy a határaikat feszegessék – a megismételt futás már sokkal jobban ment. A létesítményt én is csak dicsérni tudom, minden adott volt ahhoz, hogy magas szintű munkát végezzünk.”
Írta: K. B.