A Farkasréti temetőben az Olimpiai Bajnokok Falánál tartotta csütörtökön halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Az eseményen a magyar birkózócsalád is képviseltette magát – közölte a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ).
Többen megjelentek a nemzet sportolói közül, egykori klasszisok, sportvezetők, a sportági szakszövetségek tagjai. Az Olimpiai himnusz meghallgatása után Gyulay Zsolt MOB-elnök, olimpiai aranyérmes kajakos mondott beszédet, amelyben megemlékezett az idén elhunyt négy bajnokról: Csollány Szilveszter tornászról, Marosi Paula vívóról, Korondi Margit és Bodó Andrea tornászról. Ezt követően felsorolta a legutóbbi megemlékezés, 2021. október 27. óta elhunyt sportolók, sportvezetők, sportorvosok, sportújságírók és más sportszakemberek nevét.
A koszorúzás során a sportállamtitkárság nevében Schmidt Ádám sportállamtitkár, a MOB nevében Gyulay Zsolt és Sákovicsné Dömölky Lídia helyezett el koszorút, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának nevében Iglói-Nagy István főosztályvezető és Gyurta Dániel NOB-tag, olimpiai bajnok úszó koszorúzott. A magyar birkózócsaládot Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítója, Ancsin László, az MBSZ főtitkára, valamint olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk, KIMBA szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás képviselte. A Himnusz meghallgatásával ért véget az ünnepség, amely után a megjelentek visszafelé megálltak Kolonics György, Lemhényi Dezső és Csanádi Árpád sírjánál, és emlékeztek a sportemberekre.
Fotó: F. L.