A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) pénteki, akadémiánkon tartott évnyitó sajtóreggelijén kiderült, hogy az idei Tóth Bendegúz-ösztöndíjat az Európa-bajnok Fritsch Róbert érdemelte ki. Az elismerés kapcsán vegyes érzések kavarognak a klasszisban.
Az MBSZ, a KIMBA és a Testnevelési Egyetem (TE) által alapított birkózó-sportszakmai ösztöndíj célja a sportágban a TE-n aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt a tantervi követelményeken túlmutatóan a birkózásnak sportszakmai fizikai és elméleti tevékenységet végeznek. Az ösztöndíjat 2021-ben Bábszky Gergely, 2022-ben Szőke Alex, s mint pénteken kiderült, 2023-ban Fritsch Róbert érdemelte ki.
„A Testnevelési Egyetem hallgatója vagyok, rekreáció és egészségfejlesztés szakon tanulok – kezdi Fritsch Róbert. – A sportolás mellett az egyetemet is teljes odaadással igyekszem végezni, az eredményeim mellett ezzel szerettem volna kiérdemelni az ösztöndíjat.”
A névadó, az U23-as Eb-ezüstérmes Tóth Bendegúz szabadfogású válogatott edzésén lett rosszul, majd hunyt el két éve, 2020 júniusában.
„Kicsit furcsa ez az elismerés, hiszen jó kapcsolatot ápoltam Bendegúzzal. Felemás érzések kavarognak bennem, büszke vagyok rá, hogy elnyertem, de közben azt kívánom, bár ne jött volna létre az ösztöndíj. Mindeközben örülök annak, hogy az emlékőrzésének ilyen formában részese lehetek” – így Fritsch.
Az Európa-bajnok címvédőként készül az idén áprilisban Zágrábban esedékes kontinensbajnokságra: „Az első versenyeken túl vagyunk, épp Zágrábban rendeztek meglehetősen erős rangsorversenyt nemrég, amelyen az ötödik helyen zártam. Tavaly is ugyanígy sikerült, ezt akár jó előjelnek is vehetem. Őszintén, nem gondolok arra, hogy címvédőként utazom Horvátországba áprilisban. Az új évben új reményeim és céljaim vannak, bízom abban, hogy az idén is sikerül dobogóra állnom. Fizikailag jó állapotban vagyok, technikailag és taktikailag azonban még nem vagyok kész. Van hová »csiszolódnom«.”
Írta: K. B.
Videó: T. D.
Fotó: R. T.