„A tanítványaim nem vehetik észre rajtam azt, ha épp bal lábbal keltem fel; a profizmus mellett azt is megígérhetem a csatlakozóknak, hogy a legtöbbet kihozzuk belőlük, amennyiben ezért ők is megtesznek mindent” – mondja a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) kötöttfogású szakágvezetője, Fodor Zoltán.
A kötöttfogású kadétmezőnyben Európa-bajnoki címet ünnepelt a 76 kilogrammosok között 2002-ben Fodor Zoltán. Hat esztendővel később, a pekingi olimpián – immár 84 kilóban – hatalmas csatában alulmaradt a döntőben az olasz Andrea Minguzzival szemben, így a játékok ezüstérmeseként térhetett haza.
„Öt évvel az olimpiát követően, 2013-ban hagytam fel az élsporttal, rögvest edzősködni kezdtem. Előbb az FTC birkózószakosztályában, majd a kadét és az U23-as kötöttfogású válogatottban dolgoztam. Nagy körültekintést igényel az új kihívás itt, a KIMBA-ban, hiszen az egész ország szeme azon lesz, miként foglalkozunk a hazai tehetségekkel. Pont emiatt van teher rajtunk: a nagy reménységeket olyan módon kell nevelnünk, hogy teljesen kibontakozhassanak. Persze ehhez az is kell, hogy a sportolók egyaránt hozzátegyék azt a fajta belső erőt, motivációt és alázatot, amely szükséges a világklasszissá váláshoz” – vélekedik akadémiánk kötöttfogású szakágvezetője, Fodor Zoltán, akinek arról is megvan a véleménye, miért volt szükség a világszínvonalú, újragondolt rendszerre.
„Szerintem nincs túl sok birkózó idehaza, ráadásul a kiemelkedő képességű fiatalok az ország több pontján, általában külön készülnek. Noha egyéni sportág a miénk, szükség van az edzőpartnerekre, és csak úgy lehet valakiből igazán jó birkózó, ha nap, mint nap megméreti magát a hozzá azonos képességű versenyzőkkel szemben, akiknek a céljuk is egyezik; a legjobbak akarnak lenni. A kiemelkedő feltételrendszer és szakmai háttér mellett ennek megteremtésével biztosítjuk a gyerekek fejlődésének töretlenségét.”
Fodor rendszeresen edzett a 2001-ben alapított Mr. Tus birkózó-sportiskolában, amelynek a működési ideje alatt az ott készülő sportolók 5 arany-, 5 ezüst- és 10 bronzérmet nyertek az olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon. De miben különb a KIMBA?
„A Mr. Tus rendkívül jól működő nevelőműhely volt, nagyon színvonalas munka zajlott ott. Bízom abban, hogy hasonlóan sikeresek vagy akár még eredményesebbek lehetünk nála. Semmi kétség, a körülmények kiválóak itt Csepelen. Ez a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt fontos. Remélem, hamarosan a szakmai munka is olyan lenyűgöző lesz, mint az infrastruktúra.”
A szakember szerint nincs rossz helyzetben a magyar kötöttfogású birkózás a világon, de amondó, szükség van a KIMBA által megteremtett változásokra.
„Jók az eredmények, a képet ugyanakkor valamelyest árnyalja, hogy az idősebb versenyzőink érik el az igazán nagy sikereket. Lehet, hogy lesz némi űr, miután befejezik a pályafutásukat, de remélem, csupán egy-két évről lesz szó, hiszen több olyan ifjú kiválóságunk van, aki hamarosan leteheti a névjegyét a nemzetközi felnőttmezőnyben. Az akadémia nagy segítség lehet abban, hogy akár már öt-hat éven belül a felnőttválogatott kapujában kopogtassanak az itt nevelkedő gyerekek. Ha minden a tervek szerint halad, akkor olyan erős bázist alakíthatunk ki, amelyre alapozva kizárt lesz, hogy nincs versenyzőnk a világelitben.”
És hogy miért érdemes minket választani?
„Ahogyan itt mindenki, úgy én is próbálok minden nap magas szakmai színvonalat képviselni. A tanítványaim nem vehetik észre rajtam azt, ha épp bal lábbal keltem fel – a profizmus mellett azt is megígérhetem a csatlakozóknak, hogy a legtöbbet kihozzuk belőlük, amennyiben ezért ők is megtesznek mindent. Aki tehát úgy érzi, hogy kiemelkedő képességű birkózóvá szeretne válni, ne habozzon, jöjjön a KIMBA-ba!”
Írta: Krasznai Bence