Felnőtt ob a KIMBA-ban – a budapesti Eb hősei közül többen is indulnak

Április 30-án, szombaton a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csepeli bázisa ad otthont a felnőtt női, kötött- és szabadfogású országos bajnokságnak. Az előzetes nevezésekből kiderül, hogy egyrészt több súlycsoportban izgalmas csata várható az aranyéremért, másrészt a történelmi magyar sikereket hozó márciusi budapesti Európa-bajnokság hőseinek egy része megméreti magát a hazai csúcsviadalon.

A budapesti Európa-bajnokságon érmet nyert versenyzők közül öten nem lépnek szőnyegre a felnőtt ob-n, így Bajcajev Vlagyiszlav (szf, 97 kg), Ligeti Dániel (szf, 125 kg), Muszukajev Iszmail (szf, 65 kg) és a két ösztöndíjasunk, Dollák Tamara (57 kg), valamint Nagy Bernadett (76 kg) sem. A nevezések között mindazonáltal megtalálható a BOK-csarnokban aranyérmes Fritsch Róbert (kf, 72 kg) és a második helyen záró, szintén KIMBA-ösztöndíjas Váncza István (kf, 67 kg) neve is, ráadásul egyazon kategóriában, a 72 kilogrammosok között.

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója, Bácsi Péter azonban úgy tudja, Fritsch pihenőt kapott, és kihagyja a megméretést.

„Az Európa-bajnokság után általában nehéz helyzetben vagyunk az országos bajnoksággal, hiszen a két verseny időben közel áll egymáshoz, így mindig vannak nagy hiányzók. Akadnak olyanok, akik sérülés miatt maradnak távol, például a világbajnoki ezüstérmes Szőke Alex (KIMBA-ösztöndíjas, kf, 97 kg – a szerk.), az Eb-n harmadik Ligeti Dániel és az ötödik helyen záró Halidov Gamzatgadzsi (szf, 61 kg). Az Oroszországból honosított érmeseink, az Eb-győztes Muszukajev és a második Bajcajev is pihen, egyikük sem szerepel az ob-n. Az Eb-ötödik Kuramagomedov Murad (szf, 74 kg) viszont nevezett a viadalra” – magyarázza Bácsi Péter.

A legnagyobb küzdelem a kötöttfogású 87 kilogrammosok között alakulhat ki: az Eb-harmadik, U23-as világbajnok Lévai Tamás, a szintén Eb-harmadik, U23-as világbajnok Szilvássy Erik, valamint az U23-as Európa-bajnok, junior-világbajnok Takács István is ebben a kategóriában jelezte részvételi szándékát. Ösztöndíjasunk, az U23-as vb-ezüstérmes Losonczi Dávid is ebben a súlycsoportban indult volna, ám ő elhúzódó sérülés miatt kénytelen kihagyni az ob-t.

Ha minden a nevezések szerint alakul, kötöttfogásban a nehézsúlyúak között az Eb-harmadik Vitek Dáriusszal, valamint az Eb-második Lám Bálinttal is találkozhatunk, a 63 kilogrammosok mezőnyében az Eb-harmadik Torba Erik és az U23-as vb-n ötödik Kecskeméti Krisztián (KIMBA-ösztöndíjas) méri össze a tudását egymással, míg 77 kilóban az Eb-második Lévai Zoltán és a junior vb-harmadik, szintén KIMBA-ösztöndíjas Tösmagi Attila összecsapása lehet érdekes.

Női 65 kilogrammban nevezett 2013 világbajnoka, az immár 38 esztendős Sastin Marianna, aki – ha valóban részt vesz a versenyen –, akkor a két, teljes akadémiai programunkban érdekelt sportolónkkal is farkasszemet nézhet: az egyik legígéretesebb hazai növendékkel, a 2018 óta veretlen U17-es világ- és Európa-bajnokkal, az elsőéves junior Elekes Enikővel, valamint a szerbiai színekben U23-as Eb-második Fábián Annával. Szabadfogásban a 70 és a 86 kiló hozhatja a legjobb mérkőzéseket.

„Számos olyan utánpótláskorú birkózó indul, aki sokra viheti ebben a sportágban, de rengeteg tapasztalatra van még szüksége. Kíváncsian várjuk, mire lehetnek képesek, számukra különösen hasznos lehet ez az ob” – fogalmazott Bácsi Péter.

A felnőtt országos bajnokság szombaton délelőtt 10.30 órakor kezdődik a KIMBA sportcsarnokában (1213, Hollandi út 8.). A belépés díjtalan.

Írta: K. B.

A megjelenést támogatta: