„Ezzel lehetetlen versenyezni”

A téli hónapokban eldőlt, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) teljes és alap akadémiai programjába hány sportolót vesznek fel: előbbiben 84, míg utóbbiban 86 ifjú kap lehetőséget. Szinte az ország összes pontjáról ékreznek fiatalok, néhány klubból különösen sokan – a vidéki egyesületek edzőit kérdezzük arról, miért szavaztak bizalmat nevelőműhelyünknek.

Garamvölgyi Gábor

A Pécsi EAC birkózószakosztályából három ifjú nyert felvételt a szeptemberben kezdődő teljes akadémiai programba, míg négyen az áprilisban rajtoló alapprogramban vesznek részt. A mecsekiek lelkesedését jól mutatja, hogy a vezetőedző, Garamvölgyi Gábor rendszeresen „szállítja” a fővárosba az utóbbi csoportba tartozó gyerekeket.

„Korábban jeleztem már a PEAC vezetőségének, hogy emiatt szükségünk lesz egy kisbuszra, és a kérésemnek szerencsére eleget is tett a klub – így Garamvölgyi Gábor. – A KIMBA szerintem rendkívül jó kezdeményezés: az iskolákkal kötött együttműködésnek hála hetente akár hat-nyolc alkalommal edzhetnek a fiatalok, és ezzel lehetetlen versenyezni; mi hét nap alatt jó esetben öt-hat tréninget tudunk tartani. A kemény munkánknak köszönhetően Pécsett immár rengeteg, közel száz fiatallal dolgozunk együtt, szóval nem szenvedünk edzőpartnerhiányban. Az itteni körülmények mégsem hasonlíthatók össze a csepeliekkel: ott súlycsoportonként akár három-négy nagyjából azonos szintű versenyző dolgozhat közösen nap, mint nap. Ugyanakkor úgy vélem, a szövetségnek támogatnia kell a vidéki klubokat a toborzásban, hiszen azoknak kell dolgoznia annak érdekében, hogy folyamatosan, minden esztendőben érkezhessenek reményteli birkózók a KIMBA-ba.”

Gyurasits Csaba Forrás: birkozas.gyac.hu

A Győri AC birkózószakosztályának mestere, Gyurasits Csaba egyben a leány kadétválogatottat is irányítja. Arról kérdeztük a mestert, szerinte miért volt nagy szükség a KIMBA-ra idehaza.

„A birkózás partnerigényes sportág, Magyarországon ehhez képest viszonylag szűk a merítési lehetőség – vélekedik Gyurasits. – Pedig sok hasonló súlyú, korú és képességű pár kell ahhoz, hogy fejlődjenek a gyerekek. Épp emiatt muszáj központosítva dolgozniuk a fiataloknak. A szabadfogásnak és a női birkózásnak különösen jól jön a rendszer, csakúgy, mint a kötöttfogásnak, amely szintén sokat profitálhat. Még akkor is, ha ezt a fogásnemet a többi szakágnál többen űzik vidéken. Győrből egyébként ketten csatlakoztak a KIMBA-hoz.”

Kozák István Fotó: Kovács Gyula

A csepeli akadémia elődjében, a Mr. Tus sportiskolában nevelkedő felnőtt Eb-ötödik Kozák István a Soltvadkerti TE birkózószakosztályában edzősködik – három sportoló nyert felvételt a Bács-Kiskun megyei városból.

„Emlékszem, a mi időnkben, 2004-ben teljesen biztos volt, hogy Budapestre költözünk, hiszen sikeres birkózóvá akartunk válni – kezdi Kozák. – Persze a kettő összehasonlíthatatlan egymással, a KIMBA-ban csodálatosak a körülmények; most még annyira sem gondolkoznék a jelentkezésen, mint régen. Amondó vagyok, hogy ezzel a lehetőséggel mindenkinek élnie kell. A gyerekeknek időben el kell dönteniük, hogy tanulni vagy sportolni szeretnének – csak a KIMBA-t tudom javasolni, ha az utóbbi mellett teszik le a voksukat.”

Írta: K. B.