A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendeztük a nevelőműhely első évének záró bankettjét. Az eseményen részt vett szinte a teljes vezetőség, amely az akadémia összes növendékét ajándékkal jutalmazta a kitartó munkájáért.
Az eseményen az akadémisták mellett részt vett Németh Szilárd, a KIMBA alapítója, Hegedüs Csaba szakmai főtanácsadó, Bácsi Péter szakmai igazgató, Süle László kurátor, Bacsa Ferenc szakmai tanácsadó, Németh Iván sportszakmai operatív menedzser, Gulyás István szabadfogású szakágvezető, Sleisz Gabriella, a lányok edzője, valamint Matthews Evelin sportszakmai asszisztens. Utóbbinak külön megköszönték az egész évben nyújtott lelkiismeretes munkáját.
Együtt énekelték a himnuszt, amely után Németh Szilárd köszöntötte a jelenlevőket. Így fogalmazott beszédében:
„Nagyszerű, sportszerető emberek alkotják a KIMBA közösségét. A gyerekek kiváló mesterekkel dolgozhatnak együtt, olyanokkal, akik világszínvonalat képviselnek. Persze, mindez nem jöhetett volna létre a magyar állam és Orbán Viktor miniszterelnök támogatása nélkül, ezúton is köszönjük neki. Ám ahhoz, hogy a gyönyörű komplexum és a szakmai profizmus értelmet nyerjen, szükség van a gyerekek alázatára, küzdeni tudására és fegyelmére. Büszke vagyok rájuk, a koronavírus-járvány okozta különösen nehéz helyzetben is mindvégig példaértékűen viselkedtek. Ez az első közös évzárónk, ám biztos vagyok abban, hogy jövőre jóval nagyobb rendezvényen hallgathatjuk és énekelhetjük együtt a magyar himnuszt. Ezek azok a pillanatok, amelyeket jó és fontos közösen megélni.”
Pénzjutalomban részesültek azok a sportolók, akik dobogóra álltak a korosztályos Európa-bajnokságon. Elekes Enikőt (65 kg) 50 ezer forinttal díjazták a kadét Eb-aranyérméért, Nyikos Veronikát (73) pedig harminccal a bronzért. Szenttamási Róza (55) csütörtökön ért el második helyet a dortmundi junior-kontinensviadalon, értelemszerűen ő emiatt nem tudott jelen lenni, ettől függetlenül eredménye miatt 40 ezer forint illeti.
A többi fiatal sem távozott üres kézzel, mindahány akadémista ajándékban részesült.
Hegedüs Csaba lépett a mikrofonhoz, aki szintén kiemelte a sportolók hozzáállását, a szakmai munka minőségének fontosságát, és emellett a nevelőműhely céljairól is szót ejtett.
A program zárásaként az akadémia dietetikusa, Kőrösi Éva által ajánlott ebédmenüt fogyasztották a jelenlevők. Néhány közös kép is készült, és összességében állítható, jókedvűen búcsúztunk a 2020–2021-es akadémiai évadtól.
Írta: K. B.