Története során először rendezett négyes szintű edzőképzést a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW), és a szervezet úgy döntött, hogy a legalkalmasabb helyszín az eseményre a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA). Nevelőműhelyünk két edzőjével, a kötöttfogású U17-es válogatottat irányító, Cifferszky Ákossal, valamint az U17-es lányválogatott edzőjével, Ligeti Richárddal beszélgettünk a tapasztalataikról.
„A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ügyvezető alelnöke, a KIMBA operatív igazgatója, Bacsa Péter sikeres megbeszélést folytatott az UWW oktatási igazgatójával, Zach Errett-tel a Belgrádban nemrégiben rendezett felnőtt-világbajnokságon. Ott merült fel a negyedik szintű edzőképzés lehetősége, s az is, hogy Magyarországon rendezzék meg” – nyilatkozta az esemény előtt az MBSZ nemzetközi sportmenedzsere, Ali Csilla.
A szerdától szombatig tartó edzőképzőn tíz külföldi és huszonöt magyar szakember vett részt, a szövetségi kapitányok, a KIMBA összes mestere, valamint több válogatott edző. Rendhagyó módon ezúttal a bírók is lehetőséget kaptak arra, hogy képezzék magukat, tizenhat magyar szakember tanulhatott három napon át.
Összesen nyolc előadóval találkozhattak a meghívottak, köztük három doktorral és egy professzorral. Az oktatók között két amerikai, egy-egy örmény, szerb, iráni, horvát, török és francia szakember volt.
„Délelőttönként az elmélettel, míg délutánonként a gyakorlattal foglalkoztunk – kezdi élménybeszámolóját Cifferszky Ákos, a KIMBA kötöttfogású szakágvezetője, az U17-es kötöttfogású válogatott vezetőedzője. – Utóbbit a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes örmény Arszen Dzsulfalakjan tartotta, állásból és lenti helyzetből egyaránt végeztünk gyakorlatokat. Interaktívan zajlott a képzés, arra is kíváncsiak voltak, hogy mi miként oktatunk. Felhívták a figyelmet a csapatmunka fontosságára, hangsúlyozták, hogy Magyarországon a KIMBA kiváló garanciát ad erre, szóval tulajdonképpen megdicsértek minket, a rendszerünket, s megerősítést kaptunk arról, hogy jó irányba haladunk. A rengeteg edzéselmélet és problémamegoldó-technikák mellett arról is esett szó, hogy mi, edzők miként segíthetjük a kötöttfogást a látványosabbá válásban. Azt hiszem, mindenkiben gondolatébresztő volt az a fajta szemlélet, amelyet próbáltak átadni nekünk, sokat foglalkoztunk a saját motivációnk fenntartásával, amely természetesen óriási hatással van a sportolókra is.”
Az U17-es leányválogatott vezetőedzője, a KIMBA edzője, Ligeti Richárd is rengeteget tanult: „Lényegében minden olyan témát érintettünk, amelyre a birkózóedzőnek szüksége van. Többek között az alul- és a túlterheltséggel, a korosztálytól, nemtől és szakágaktól eltérő erő-állóképesség-fejlesztéssel, valamint az edzői kommunikációval is foglalkoztunk. Rendkívül profik voltak az előadók, számos nagyon hasznos kimutatást és statisztikát tártak elénk, és persze rengeteg videót elemeztünk. Igyekeztek fejleszteni a gondolkodásmódunkat, tágítani a szakmáról alkotott képünket. Nekünk, szabadfogásúaknak amerikai és francia mester tartotta az oktatást, előbbi, az edzőképző teljes programját is megszervező Zach Errett például arra ösztönzött bennünket, hogy ne csak külön-külön oktassuk a fogásokat, hanem különböző, szerteágazó fogáskombinációkra tanítsuk őket, hogy helyzetenként legyen A-, B-, C- vagy akár D-terve is a birkózóknak. Nem győzték hangsúlyozni, hogy ha csapatszinten, a teljes magyar birkózótársadalom összefog, akkor sokkal többre vagyunk hivatottak. Egyébként egymástól is tanulhattunk a szőnyegen, mindenki próbált átadni valamit a másiknak, ez is nagyon tetszett, tényleg igazi egységként működtünk. Nem csak a személyiségünket fejlesztette a program, hanem a magyar edzőközösséget is erősítette, és ez nagyon szuper volt.”
A szombati záró nap meglehetősen vicces pillanatokat is tartogatott, amelyet Cifferszeky és Ligeti egyaránt nagyon élvezett: „Közös képzésen vettünk részt a bírókkal, mélyebb betekintést nyerhettünk az ő munkájukba – így Cifferszky. – Több helyzetet is elemeztünk arról, hogy érdekes esetekben miért adnak ennyi vagy annyi pontot. Ezáltal nekünk is könnyebb eldöntenünk, hogy mikor érdemes challenge-et kérnünk. A végén közös gyakorlati rész következett, mi bíráskodtunk, a bírók pedig beültek az edzői székbe. Fantasztikus élmény volt.”
A program szigorú teszttel zárult, amelyet az összes magyar szakember abszolvált.
Az eseményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nagy mértékben támogatta, a KIMBA, az MBSZ és az UWW szoros együttműködése nélkül azonban nem valósulhatott volna meg.
Írta: K. B.