Gyászol a magyar birkózócsalád: türelemmel viselt, hosszú betegség után életének 78. évében elhunyt a kétszeres olimpiai bronz-, valamint kétszeres vb- és Eb-ezüstérmes Csatári József – közölte a szomorú hírt a hazai szövetség honlapja.
A jellegzetes rekedt hangja miatt Susogó becenéven szerették és tisztelték a szőnyeg környékén. 1943. december 17-én született Budapesten, először, mint a legtöbb gyerek, focizni kezdett. Hamar megnőve atletizált, súlylökéssel próbálkozott, majd kézilabdázott. 1959-ben találta meg szeretett sportágát, a birkózást, amit a Kinizsi Húsosban kezdett űzni, emellett hentes- és mészárosként dolgozott a Vágóhídon. 1963-ban került a válogatottba, 1965-ben igazolt az akkori csúcsklubba, a Budapesti Honvédba. Az eredmények is jöttek, hiszen összesen hat világversenyen nyert érmet: az elsőt, Eb-bronzot 1966-ban, az utolsókat, egy-egy Eb- és vb-ezüstöt 1973-ban. Mindkét fogásnemben klasszis teljesítményre volt képes, legtöbb sikerét szabadfogásban érte el, de 1970-ből van kötöttfogású vébéezüstje is. Utóbbit a legnehezebbek között érte el, barátját és edzőpartnerét, a tragikusan fiatalon elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánt pótolva. Pályafutása csúcspontjainak az ötkarikás bronzérmeit tekintette; 1968-ban, Mexikóvárosban a félnehézsúlyúak, míg 1972-ben, Münchenben a 100 kilósok között állhatott a dobogóra. 1975-ben vonult vissza, a rendszerváltozás után a politikába is belekóstolt, 1998 és 2002 között a kisgazdapárt színeiben országgyűlési képviselő volt. Az utóbbi években súlyos betegséggel küzdött, tavaly az egyik lábát amputálni kellett, de pozitív, életigenlő hozzáállása, no meg a régi barátok, sporttársak látogatása, törődése segítette őt a felépülésben. 2016-ban megkapta a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) Életműdíját, ekkor egy interjúban így fogalmazott: „A sportág erőt adott, emberré formált és megadta a tartást az élethez.”
Csatári Józsefet az MBSZ saját halottjának tekinti, temetése időpontjáról a szervezet hírt ad. Isten veled, Susogó!