Birkózóként idén az U20-as vb és Eb megnyerésével nyomatékosította, helye van a szakág legnagyobb tehetségei között, míg a szumóban tett újabb alkalmi kirándulása a sportág első magyar női világbajnoki címét eredményezte. A 18 éves Elekes Enikő akármihez nyúl, arannyá változik a kezei között. Sportolónkkal a Nemzeti Sport szombatonként megjelenő mellékletében, a Képes Sportban készítettek terjedelmes interjút, amelyet ezúton változtatás nélkül közlünk.
Elekes Enikő még nincs 19 esztendős, de már egymaga több sporttörténelmi vonatkozású sikert ért el, mint máshol egy teljes nemzeti válogatott. A kalocsai születésű versenyző mindennapjait hatéves kora óta a birkózás tölti ki és határozza meg, ugyanakkor nem csak ebben a sportágban nyújt kiemelkedő teljesítményt.
Birkózásban idén két különleges rekordot „vett a nevére”. Augusztusban első magyar női birkózóként szerzett U20-as világbajnoki aranyérmet (a sportágban ő a tizenharmadik vb-győztes honfitársunk ebben a korosztályban), miközben azt az egyedülálló bravúrt is véghezvitte, hogy a 2021-ben a kadétok között megnyert világ- és Európa-bajnoki címét követően 2023-ban a juniorok között is „ismételt”, vagyis megint mindkét világversenyen felállhatott a dobogó felső fokára. Hasonló dupla-duplára korábban egyetlen birkózónk sem volt képes.
És ez még nem minden.
A birkózószőnyegről olykor-olykor a szumósok küzdőterére „kiránduló” Elekes a tradicionális japán sportágban sem adta alább egy „nemzeti rekordnál”. A Kőbánya SC és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) versenyzője az október elején – a szumó szakrális központjában, Tokióban – megrendezett világbajnokságon nyert aranyérmet a 65 kilogrammos súlycsoportban. Páratlan teljesítmény, méghozzá szó szerint, mert ezzel ő lett a sportág első magyar női (a férfiaknál Libor Dezső 2010-ben ért fel a csúcsra) világbajnoka.
De ki is ez a 18 esztendős kiválóság, aki sorra lépi át sportága(i) mérföldköveit, hogyan képzeli el karrierje alakulását a jövőben, és főleg mire lehet még képes a birkózószőnyegen és a szumósok agyagból készült küzdőterén?
– Mikor és főképp miért kezdett el a birkózás mellett a szumóval is foglalkozni?
– Minden azzal kezdődött, hogy tizennégy éves koromban Kalocsáról Budapestre költöztem, hogy új alapokra helyezzem a pályafutásomat. A fejlődésem szempontjából elkerülhetetlen lépés volt, otthon már nem akadt megfelelő edzőpartnerem, és a felkészülési lehetőségek is jobbak voltak itt. Péteri András lett az új edzőm, aki a birkózás mellett történetesen a szumó oktatásával is foglalkozik. Én addig még nem próbáltam ki a szumót, viszont egészen apró gyerekkoromtól fogva erőteljes vonzalmat érzek a japán kultúra iránt. Ezzel a „hátszéllel” természetesen kedvem támadt közelebbről is megismerkedni a távol-keleti küzdősporttal, már csak azért is, mert tudtam, a birkózók előszeretettel teszik magukat próbára benne.
– Szerelem volt első látásra?
– Gyönyörű sportágnak tartom a szumót, emlékszem, egyből megtetszett. Különösen a hagyományrendszere gyakorolt rám mély benyomást, bár azt álmomban sem gondoltam, hogy ilyen sikereket érek majd el benne. 2019-ben vettem részt az első korosztályos Európa-bajnokságomon, méghozzá itthon, Magyarországon, s aranyérmet nyertem az U16-os mezőny 60 kg-os kategóriájában, amelyet később több korosztályos kontinensbajnoki cím követett. Nem volt kérdés, ha tehetem, később is folytatom a szumót.
– De csak a birkózás mellett, ugye?
– Persze, a birkózás elsőbbséget élvez, ez nem is lehet kérdéses. A szumó inkább csak hasznos kiegészítő sportág. Éppen ezért csupán akkor indulok el szumóversenyen, ha az egyáltalán nem akadályozza a birkózófelkészülésemet, és nem ütközik egyetlen más versenyemmel sem.
BIRKÓZÓTUDÁSÁVAL NYERTE MEG A SZUMÓ-VB-T
– Az október első hétvégéjén rendezett világbajnokság speciel nem ütközött semmivel.
– Valóban nem volt ütközés, ráadásul életem első szumó-világbajnokságán Japánban versenyezhettem, talán mondanom sem kell, hogy ez mekkora pluszmotivációt jelentett. A sportágnak köszönhetően ugyanis a valóságban is eljuthattam oda, ahová képzeletben már számtalanszor elutaztam.
– Tűzött ki bármiféle célt maga elé? Helyezésben, vagy hogy hány fordulón szeretne túljutni?
– Nem, szumóban sohasem tűzök ki magam elé elérendő célt, már csak azért sem, mert nem tudok rendesen szumózni.
– Mondja ezt az első magyar női szumóvilágbajnok…
– Pedig tényleg nem tudok. Akkor is birkózom, amikor szumózni kellene, mert abban jó vagyok, és ha a birkózó-eszközkészletemmel sikeres lehetek, akkor kihasználom. Az viszont nehézség, hogy a szumóban csak a talp érintkezhet a talajjal, márpedig én hozzá vagyok szokva a földharchoz… Ugyanakkor meg tudom fogni az ellenfelemet, s ez az esetek többségében, mint a tokiói verseny is mutatja, beválik.
– Izgult?
– Nem, inkább örültem, hogy ott lehettem a mezőnyben, és belecsöppenhettem ennek a birkózástól egészen eltérő kultúrájú küzdősportnak a legrangosabb eseményébe. Már az is elmondhatatlanul nagy élmény volt, hogy itt a dohjó, vagyis a küzdőtér valóban agyagból készült. Tudja, milyen kemény? Amikor ráestem, úgy éreztem, kőre estem.
– Hogyan jutott el a történelmi világbajnoki győzelemig?
– A világbajnokságot mongol ellenféllel kezdtem, majd a lengyel Aleksandra Rozummal folytattam – legyőztem mindkettőt. A döntőben a papírforma szerint japán ellenfél, Jamasita Nene következett volna, csakhogy meglepetésre kikapott a tajvani riválisától a másik elődöntőben. A japán taktikai hibát követett el, túl távol volt az ellenfelétől, aki így konkrétan „kipofozta” őt a teremből. Örülök, hogy nem Jamasita nyert, nem hiszem, hogy le tudtam volna győzni, nagyon okosan szumózik. A tajvani Vang Sz-hua ellen viszont tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy győzzek. Ahogy elindultunk a döntőben, közel húztam magamhoz, mert fizikailag erősebbnek éreztem magam, és ez be is jött, mert onnan már nem tudott mit csinálni, szó szerint meg volt fogva.
– Mi a legnagyobb különbség a birkózás és a szumó között?
– A szumóban nagyon rövid a mérkőzés, és minden attól függ, hogy milyen a megindulás. Egy birkózómeccsen számtalanszor megindulunk, itt viszont csak egyszer kell, ám hogy mikor és hogyan, na azt kell tudni tökéletesen megválasztani.
NEM VOLT KÉRDÉS A SPORTÁGVÁLASZTÁS
– Meddig lehet a birkózást és a szumót párhuzamosan űzni?
– Elvileg akármeddig, mert csak az a fontos, hogy ne essen egy időre a két sportág erőpróbája. A gyakorlatban viszont nyilván egyszer eljön majd az a pont, amikor választani kell.
– És akkor ön majd a birkózást választja?
– Igen.
– Ugyanilyen egyértelmű volt a sportágválasztása gyermekként is?
– Nem volt kérdés, tekintve, hogy beleszülettem a birkózásba. Apai nagypapám is ezt a sportágat űzte, akárcsak édesapám, Elekes Endre, aki szabadfogásban versenyzett, többszörös magyar bajnok, és az 1992-es barcelonai olimpián tizedik helyen végzett a 68 kilogrammos súlycsoportban. De édesanyám, Elekes Erika is otthonosan mozog a küzdősportok világában, lévén nagyon magas szinten karatézott. Vagyis elég gyorsan eldőlt a sorsom: négyévesen már ott sertepertéltem apukám mellett, hatévesen pedig én is edzettem.
– Hogy lebeszélni nem akarták a családban, azt megértem. De nem is féltették?
– Nyilván megvolt a szüleimben az egészséges féltés, de nem az edzéstől, nem a munkától és nem is a fájdalomtól óvtak. Ha például eltörött a fülemben a porc, ők csak annyit mondtak, hát igen, ez ezzel jár.
– Egyébként zavarja?
– Micsoda?
– A törött fül.
– Tudja, hogyan tekintek rá? Achievementként. Mint a videójátékokban a teljesítményért kapott jutalomra. Megvolt, átléptem rajta, mehetünk tovább. Egyébként is, azt szokták mondani, vagy nagyon rossz, vagy nagyon jó birkózó vagy, ha el van törve a füled. Remélem, rólam lassan azért kiderül, hogy az utóbbi kategóriába tartozom.
MEGPRÓBÁLJA KIVÍVNI A PÁRIZSI RÉSZVÉTELT
– Az eredményeit látva aligha lehet kérdés. 2019-ben, 14 éves korában U15-ös Európa-bajnoki címet nyert, a következő korosztályokban pedig a kontinensbajnoki mellett a világbajnoki címeket is bezsebelte, méghozzá ugyanabban az esztendőben. 2021-ben a kadétok, idén pedig a juniorok mezőnyében nyerte meg mindkét nagy világversenyt. Melyik duplázás volt a nehezebb?
– Egyértelműen az idei. Júniusban Spanyolországban rendezték meg az U20-as Európa-bajnokságot, örülök, hogy idén mindegyik ellenfelemet legyőztem, mert tavaly a döntőben vereséget szenvedtem. A világbajnoki részvételem viszont sokáig bizonytalan volt, mivel júliusban egy nemzetközi edzőtáborban bokaszalag-szakadást szenvedtem. Egy hónappal az ammáni vb előtt! Részleges szakadás volt, de két hétig csak mankóval tudtam járni, és mindössze egy héttel a verseny kezdete előtt végezhettem érdemi munkát a szőnyegen. Mégis, jót tett ez a kis leállás, kiszakadtam a napi munkából, tudtam aludni, lelazultam, rendben volt a súlyom is, noha máskor az utolsó dekákat szó szerint úgy idegeskedem le magamról. Egyszóval lelkileg nagyon jól össze tudtam magam szedni. És talán ennek is volt köszönhető, hogy összekötözött bokával is képes voltam az ellenfeleim fölé kerekedni.
– Lassan már a felnőttek között is elkezdheti megmutatni az oroszlánkörmeit?
– Azért ebben a sportágban sem véletlenül bontják korosztályokra a versenyzőket, végig kell járni az utat, türelemmel és kitartással. Ugyanakkor persze szeretném megméretni magam a felnőttmezőnyben is, hogy lássam, hol tartok, mit ér a tudásom a legmagasabb szinten. Ebben az évben két felnőttversenyen is elindultam, mindkétszer 62 kilogrammban. Zágrábban legyőztem egy üzbég versenyzőt, míg itthon, a rangsoroló Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen nyolcadik helyen végeztem, megverve egy francia és egy nigériai ellenfelet. Mindkettő erős, képzett birkózó volt, utóbbi, Esther Omolayo Kolawole 2020-ban Afrika-bajnok volt a felnőttek között.
– Jövőre jön az olimpia Párizsban. Motoszkál a fejében az indulás lehetősége?
– A 2024-es még nem az én olimpiám. Remélem, a 2028-as és a 2032-es az lesz. De azért adni szeretnék magamnak egy lehetőséget Párizsra is, ezért úgy tervezem, megkísérlem a kvalifikációt. Veszítenivalóm nincs, legfeljebb az a kérdés, melyik súlycsoportban próbálkozzam. Most 65 kilogrammban versenyzek, csakhogy az nem olimpiai kategória. Beszorultam a 62 és a 68 kilogramm közé, előbbibe nagyon sokat kell fogyasztanom, utóbbihoz pedig pici vagyok és nem elég erős. Idén lefelé tekintgetve térképeztem fel a nemzetközi mezőnyt, hiszen a 62 kilósok között kaptam lehetőséget. Az alapozás alatt kiderül, merre visz tovább az utam.
| Az erdélyi születésű Elekes Endre munkája nélkül Elekes Enikő aligha ostromolja a dobogó tetejét a különböző korosztályos birkózóversenyeken, ez tiszta sor. De vajon apja és lánya között ma is olyan szoros a szakmai kapcsolat, mint a kezdetekkor? „Természetesen, édesapám továbbra is követi a pályafutásomat, és rengeteget segít a fejlődésemben mind a mai napig – mondja az idén ősztől a Testnevelési Egyetem rekreáció és életmód szakán tanuló Elekes Enikő. – Viszont a meccseimet nem képes élőben végignézni, annyira izgul értem. Ha otthon vagyok hétvégenként, rendszerint összedugjuk a fejünket, mert mindig akad valami jó meglátása, valami kis finomítás a technikámon vagy a taktikában. Ezek aztán tökéletesen be is válnak szőnyegen, mivel nagyon hasonló a stílusunk.” És hogy mit jelent, hogyan fogalmazható meg ez a hasonló stílus a laikusok nyelvén? „Van egy egyedi, laza, egyáltalán nem az erőre építő birkózásunk, ez jellemezte édesapámat is, és ezt követem én is. Mindig arra tanított, hogy használjam ugyan az erőmet, de ne ez legyen a fő fegyverem. Inkább a lazaságomat, a gyorsaságomat aknázzam ki, és kovácsoljak előnyt a helyzetfelismerő képességemből, amiről mindenki azt mondja, hogy kiemelkedően jó.” |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 4-i lapszámában jelent meg.)
Fotók: Képes Sport