Nem indult zökkenőmentesen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) kadet világ- és Európa-bajnok sportolójának, Elekes Enikőnek az év, hiszen betegséggel bajlódott. Szerencsére immár jól érzi magát, s csak előre tekint: az idén már az eggyel idősebbek mezőnyében, a juniorok között bizonyíthat, súlycsoportot viszont nem vált, továbbra is 65 kilóban birkózik.
A teljes akadémiai programunkban nevelkedő fiatal január legelején egy hétig lázzal járó betegséggel bajlódott, és amikor visszatért, azt érezte, a vártnál jobban visszaesett a teljesítőképessége, kisebb tüdőfájdalmat érzett. A biztonság kedvéért kivizsgálták, s kiderült, nincs gond, nyugodtan edzhet.
Elekes Enikő elmondta, hogy az alapozó időszak már véget ért, tehát az edzéseken immár a technikai gyakorlatok és a küzdelem van előtérben. Új mester is segíti Ritter Diletta munkáját, Ed Giese az Egyesült Államokból érkezett, s – mint beszámoltunk róla – január közepén kezdte meg a munkát Csepelen.
„Rengeteget birkózunk és csomó lábra támadást csinálunk. Sokat tanulunk tőle. Az amerikaiak kicsit máshogy támadnak – inkább teljesen szemből –, máshogy emelik ki a lábat, és máshogy is védik azt. Ed jelenleg elsősorban az alapokat szeretné átadni nekünk, és kifejezetten élvezzük a munkát vele” – vélekedik Enikő.
A sportoló tavaly a kadet világ- és Európa-bajnokságon egyaránt aranyérmet nyert. Az idén viszont már az eggyel „nagyobbak”, a juniorok között kell helytállnia. Súlycsoportot azonban nem vált, 2022-ben is 65 kilogrammban versenyez.
„Még mindig a kategória alatt vagyok, hatvannégy kiló körül mozog a súlyom. Egyébként tavaly novemberben szereztem már tapasztalatot az új korosztályomban, a Berlinben rendezett nemzetközi versenyen úgy nyertem, hogy utolsóéves juniorokat győztem le. Azt éreztem, egész jól mozgok ellenük, fontos tapasztalatokat szereztem.”
Elekes Enikőtől megtudtuk, nem tűz ki maga elé nagy célokat az idén (sem).
„Nem szoktam előre kimondani, hogy milyen helyen szeretnék zárni a versenyeken, ezzel csak terhet teszek magamra. Mindig a következő mérkőzésre koncentrálok, és ez most sem lesz másképp. Az akadémián nagyon jól megy a munka, a lányokkal gyakran pluszmunkát is végzünk, szóval abban bízom, mindez meghozza a gyümölcsét.”
Írta: Krasznai Bence
Fotó: Feledi László
A megjelenést támogatta: