Elégedett tekintetek a szülői nyílt napon

Véget ért Csepelen a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szülői nyílt napja, amelyen a legtöbb szülő nem titkolta, szakmailag és a körülményeket tekintve egyaránt hihetetlen lehetőséget kínál a nevelőműhelyünk.

Minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett, háromszáz résztvevővel zajlott szombaton, a KIMBA-ban rendezett szülői nyílt nap – ez természetesen a világszínvonalú feltételek mellett a nemrégiben véget ért országos toborzókörutunk sikerességét is alátámasztja. A koronavírus elleni védekezési protokollt tökéletesen betartva folyt végig a délelőtt 10.30 órakor kezdődő program.

Már az érkezéskor elégedett tekintetekkel találkozhatott a szakmai stáb – a szülők és a gyerekek láthatóan megcsodálták a sportkomplexumot.

De ez a nap nem csak erről szólt!

Az akadémia mellett azok az iskolák is bemutatkoztak, amelyek szeptembertől hasonlóan fontos szerepet töltenek be a sportolók mindennapjaiban, mint a KIMBA.

„Nem csupán kiváló birkózókat, értelmesen gondolkodó embereket egyaránt nevelni szeretnénk Csepelen. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok ne csak a szőnyegen, az életben is helytálljanak. Ebben nagy segítségünkre lesznek azok az intézmények, amelyek működéséről ma átfogó képet kaphatnak” – mondta megnyitóbeszédében a szakmai felelős, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter.

Délután fél egytől három csoportra osztottuk a megjelenteket: amíg az egyik csapat ebédelt, addig a másik felmérhette a létesítményt, a harmadik pedig az iskoláktól érdeklődhetett – a csoportok félóránként váltották egymást.

A legtöbb szülő nem titkolta, szakmailag és a körülményeket tekintve egyaránt hihetetlen lehetőséget kínál a KIMBA. Láthatóan örülnek annak, hogy gyermekeiket biztos, profi kezekbe adhatják.

Az eseményen megjelent az akadémia alapítója, az MBSZ elnöke, Németh Szilárd is, aki így nyilatkozott honlapunknak:

„A 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságon vált biztossá, hogy belevágunk a projektbe; a teltházas Papp László Sportarénát látva tudtuk, igény van arra, hogy a magyar birkózás a lehető legmagasabb szintre emelkedjen. Ez ma, a szülői nyílt napon ismét bebizonyosodott, hatalmas érdeklődéssel találtuk szemben magunkat. Jó úton haladunk, sok családnak segíthetünk abban, hogy a gyerekekből sikeres sportoló, egyben kiváló ember váljon.

Írta: Krasznai Bence