„A világ tetején képzelem el tíz év múlva ezt az akadémiát, hiszen ha nem így lenne, nem vágtam volna bele” – vélekedik a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia kötöttfogású szakágvezetője, Cifferszky Ákos.
Juniorként, kadétként és serdülőként egyaránt válogatott volt akadémiánk kötöttfogású szakágvezetője, Cifferszky Ákos, akinek a nagy álma az volt, hogy egyszer a felnőtt nemzeti együttes tagjaként képviselhesse a magyar színeket a világversenyeken. Három-négy hétig, amíg az 1992-es olimpia bajnoka, Repka Attila (68 kg) sérült volt 1996-ban, addig ő volt a súlycsoport első számú embere.
„Utólag azt mondom, hála istennek, hogy Attila indulhatott abban az évben a budapesti Európa-bajnokságon; olimpiai kvalifikációs viadalnak minősült, amelyet aztán megnyert. Hatalmas lett volna rajtam a nyomás. A következő évben két kézcsonttörést is szenvedtem, ráadásul – önhibámból adódóan – a felkészüléseim sem úgy sikerültek, ahogyan kellett volna, szóval úgy döntöttem, felhagyok az élsporttal. Minimális edzéssel az országos bajnokságokon még néhány évig indultam, de számottevő eredményt már nem értem el. A Vasas birkózószakosztályának akkori vezetőedzője, az Európa-bajnok Bódi Jenő kérdezte meg 2001-ben, volna-e kedvem trénerkedni. Örömmel bólintottam rá” – emlékszik vissza Cifferszky Ákos.
A Vasasban a 14 és 18 év közötti fiatalokkal foglalkozott, majd 2008-ban Vácra szerződött, és a helyi egyesületben folytatta az utánpótlás-nevelést – 2017 óta a Budapesti Honvéddal együttműködve. Két éve kezdett dolgozni a serdülő kötöttfogáságú válogatott edzőjeként, most pedig nálunk, a KIMBA-ban, az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltánnal veszi szárnyai alá a gyerekeket.
Ez utóbbi lehetőség hol helyezkedik el a pályafutásában?
„Nem is kérdés, legfelül – vágja rá mosolyogva rögvest. – Nagyon régóta vártam erre a munkára, nagy kihívásnak tartom. Mérhetetlenül boldog voltam, amikor megkeresett a vezetőség.”
Cifferszky amondó, a KIMBA központosított rendszerére és világszínvonalú feltételeire már nagy szüksége volt a magyar birkózásnak.
„Aki kicsit is ért ehhez a sporthoz, és reálisan látja azt, nagyon jól tudja, hogy ez a komplexum a magyar birkózás jövője. A klubokban nincs túl sok gyerek, hiszen általános probléma, hogy egyre kevesebben sportolnak. Épp emiatt nagyobb a verseny a fiatalokért, több sportág küzd értük. A vidéki egyesületekben, kadétkorban marad két-három ifjú, akik gyakran nem is egy súlycsoportban vannak, így nem tudnak minőségben egymással készülni. Össze kell tehát gyűjtenünk a legnagyobb reménységeinket, hogy egymással edzhessenek, és olyan inger érje őket, amely által később a világ élmezőnyéig küzdhetik magukat. Ha nem lépik meg ugyanezt azok az országok, amelyek hasonló problémával küzdenek, mint mi, lemaradnak a nemzetközi szinttől.”
Ha meg kellene fogalmaznia az edzői filozófiáját, hogyan tenné?
„Nem csak kiváló birkózókat, hanem győzteseket szeretnék nevelni. Olyanokat, akik az életben is megállják a helyüket, jó emberként. A világ tetején képzelem el tíz év múlva ezt az akadémiát, hiszen ha nem így lenne, nem vágtam volna bele. Ez nem csak az én célom, az egész szakmai stáb ugyanezzel a mentalitással dolgozik. Olyan gyerekeket kell találnunk, akik szintén így vélekednek, és elég kitartóak ahhoz, hogy egyszer nagy bajnok váljon belőlük.”
Írta: Krasznai Bence