A két ünnep közti időszakban sem állt meg akadémiánk birkózói számára az élet, hiszen mindhárom szakágunk edzőtáborozott. A lányok Cegléden, a kötöttfogású fiúk Magyarkanizsán, míg a szabadfogásúak Bócsán edzettek.
A lányok a CVSE vendégeként Cegléden edzettek, ahol a birkózás és az erőnléti munkák mellett futás és kondicionális tréningek színesítették a programot, valamint lehetőség nyílt úszásra is, ami fontos kiegészítője volt a regenerációnak és állóképesség-fejlesztésnek. A lányokat szakmai igazgatónk, Lőrincz Tamás fogadta érkezéskor, megadva az edzőtábor alaphangulatát.


A kötöttfogású fiúkat ezúttal a Magyarkanizsa fogadta, ahol a Vajdasági Birkózóakadémián folytatták felkészülésüket – kemény edzések, technikai finomítások, szabadtéri futások is jellemezték a tábor napjait.

A szabadfogásúak Bócsán edzettek, ahol a közösségi légkör és minden igényt kielégítő körülmények segítették a fejlődést. A táborba ellátogatott Süle László, akadémiánk kurátora, hogy személyesen is motiválja a sportolókat, valamint Bócsa polgármestere, Szőke-Tóth Mihály is tiszteletét tette, ezzel is elismerve a birkózók munkáját és a helyi közösség iránti elköteleződésüket.


Az akadémia három szakágának sikeres felkészülése jól mutatja, hogy a versenyszezon előtti időszakban is a folyamatos fejlődés és a közös munka áll a középpontban.
szöveg, képek: LN

