Túlzás nélkül állíthatjuk, a hazai birkózósport színe-java megjelent a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett, Birkózófiesztának keresztelt eseményen, amelyen a Tokióból hazatérő olimpikonokat, kiváltképp az aranyérmes Lőrincz Tamást (kötöttfogás, 77 kg) és a második helyen záró Lőrincz Viktort (kötöttfogás, 87 kg) köszöntötték, ünnepelték.
A délutáni, vagyis inkább kora esti program házigazdája, Világi Péter külön köszöntötte Schmitt Pált, korábbi köztársasági elnököt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, Németh Szilárdot, a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnökét, Sárfalvi Pétert, sportért felelős államtitkárt, az olimpiai bajnok birkózókat, Varga Jánost (1968, Mexikóváros), Hegedüs Csabát (1972, München), Sike Andrást (1988, Szöul), Repka Attilát (1992, Barcelona) és Farkas Pétert (1992, Barcelona), az MBSZ ügyvezető alelnökét, Bacsa Pétert, a Magyar Kajak-kenu szövetség elnökét, Schmidt Gábort, Wittner Mária politikust, Bogányi Gergely zongoraművészt, Süle Lászlót, a KIMBA kurátorát, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Budapesti Honvéd SE elnökét, Gergely Istvánt és a Honvéd birkózószakosztályának elnökét, Orbán Győzőt.
A szinte telt házas KIMBA-ban mindenki felállva, együtt énekelte a magyar himnuszt, majd Schmitt Pál, Orbán Győző, Hegedüs Csaba és Németh Szilárd beszéde következett. Az MBSZ elnöke elmondta, másfél hónappal ezelőtt arra kérte az olimpikonokat, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak Tokióban, amely méltó a szövetség immár százéves történetéhez.
„Összesen húsz érmet, abból hat aranyat nyertek a magyar sportólók Japánban. Az egyik legfényesebben csillogó medál Lőrincz Tamásé, és ezért hálás vagyok. A magyar kormány nagy mértékben hozzájárult ezekhez a sikerekhez, mindezt ezúton is szeretném megköszönni.”
Az 1968-as mexikóvárosi és az 1972-es müncheni olimpián a párbajtőrvívó-csapat tagjaként aranyérmes Schmitt Pál úgy véli, a magyar birkózók kitettek magukért a japán fővárosban:
„A birkózásnak nincs párja, hiszen ez az egyik legősibb sportág. Elképesztően erős volt a mezőny Tokióban, csodás eredményeket értek el a magyarok. A sportág láthatóan fejlődik idehaza, minden remekül zajlik Németh Szilárd elnök irányítása alatt. Gratulálok!”
A veterán birkózóként Európa-bajnoki címig jutó Orbán Győző szerint csodálatos meccseken vannak túl a magyarok, és külön üdvözölte a Lőrincz testvérek arany- és ezüstérmes szereplését. A századik magyar olimpiai bajnoki címet az 1972-es müncheni játékokon megszerző Hegedüs Csaba visszaemlékezett arra, amikor Lőrincz Tamás húsz évvel ezelőtt, ifjú gimnazistaként csatlakozott a Mr. Tus-sportiskola programjához:
„Akkoriban nem gondoltam volna, hogy ő lesz a magyar birkózósport legfiatalabb Európa-bajnoka, s a legtöbb világversenyen érmét szerző sportolója. Azt hiszem, tőle láthattuk a legnagyobb küzdelmet Tokióban, a birkózásában benne volt mind az a csoda, amelyre a csodálatos pályafutása predesztinálta.”
Világi Péter üdvözölte a tokiói játékokon magyarként a technikai stábot erősítő szakembereket: Bacsa Péter versenyigazgatót, Martin Gábort, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) fotósát, dr. Molnár Szabolcsot, a birkózóverseny hivatalos orvosát, Pál Szabolcsot, aki életében először bíróként szerepelt olimpián. Természetesen a magyar delegáció tagjait, Hadi Gergely masszőrt, az edzőket, Konsztantyin Gulevszkijt, Wöller Ákost, Módos Pétert, Sike Andrást, Kliment Lászlót és a csapatvezetőt, az MBSZ szakmai igazgatóját, Bácsi Pétert is a színpadon köszöntötték.
Az olimpikonok közül elsőként a világbajnok Sastin Mariannát és a vb- és Eb-aranyérmes Korpási Bálintot szólították a színpadra, Németh Szilárd és Bacsa Péter gratulált a teljesítményükhöz.
A kötöttfogású 97 kilogrammosok között ötödik helyen záró Szőke Alex és a szabadfogású 65 kilósok mezőnyében szintén ötödik Muszukajev Iszmail is a színpadon nyilatkozott, mindketten sajnálják, hogy nem állhattak dobogóra ugyanakkor kijelenttették, a következő, három év múlva esedékes párizsi olimpián szépíteni szeretnének.
A csarnokban mindenki felállt, s tapsolva, hatalmas ovációval fogadta a történelmet író Lőrincz Tamást és Lőrincz Viktort (egyéni sportágban soha nem fordult még elő olyan, hogy magyar testvérpár ugyanazon az olimpián dobogóra álljon – a szerk.).
„Még most is nehezen hiszem el, ami velünk történt, tényleg csodálatos. Elképesztő az a szeretet, amit az emberektől kapunk, hálásak vagyunk érte. Megpróbáljuk meghálálni a magyar birkózásnak azt a sok jót, amit kaptunk tőle” – mondta „Szöcsi”.
Kiderült, hogy az öccse, Viktor immár örül az ezüstéremnek:
„A döntő utáni pillanat nagyon nehéz volt nekem, hiszen olimpiai bajnok akartam lenni. Néhány nap elteltével azonban úgy vélem, megnyert ezüstérem az enyém, nem pedig elveszített aranycsata. Tomi nyakában aranyérmet látok, az enyémben ezüstöt, szóval álomszerű az egész.”
Szintén nagy tapsvihar fogadta azokat a videókat, amelyek a két klasszis olimpiai meneteléséről készültek. A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia VIP-páholyában eddig a magyar birkózósport 19 olimpiai bajnokáról elnevezett széken lehetett helyet foglalni, ám Lőrincz Tamás miatt a sort bővíteni kellett, és immár az ő neve is felkerült. A program zárásaként tehát a Szöcsiről elnevezett ülőhelyet avatták fel.
Fotók: Feledi László
Írta: Krasznai Bence