Bartal Csaba szerint példaértékű munka folyik a KIMBA-ban

Bartal Csaba történész, a Múlt-kor magazin főszerkesztője több alkalommal járt már akadémiánkon, legutóbb március 15-én, amikor rendhagyó történelemóra keretein belül segített megemlékezni az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról.

„Sok órát tartottam már, különböző helyszíneken, különböző közönségnek, ritkán találkozom ennyire nyitott tekintetekkel, érdeklődő arcokkal” – nyilatkozta a történelemóra kapcsán Bartal Csaba.

A Múlt-kor főszerkesztője természetesen sporttörténettel is foglalkozik, fontosnak tartja azt: „Azt szoktam mondani, hogy minden, ami tegnap, és azon túl történt, az a történelmünk része. Hogy ez most újtörténet, épített örökség, hadtörténet, sporttörténet vagy tudománytörténet, az teljesen mindegy, mert a mi történelmünk része. Amikor visszagondolunk az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmekre, amikor emlékezünk arra, holt voltunk akkor, amikor a himnuszt játszották a legendáinknak, az egyértelműen a történetmesélés része.”

Kifejtette, a birkózást is kedveli, ugyanakkor nem ezt a sportágat követi leggyakrabban: „Mindkét fiam kosárlabdázik, minden szabadidőnkben kosármeccsekre járunk, szóval az elmúlt időszakban a birkózást nem követtem kiemelt figyelemmel. De az olimpiákat mindig figyelem, a magyar érdekeltséget mindig megnézem, birkózásban is.” 

KIMBA-ban próbálunk arra törekedni, hogy értelmes, gondolkozó, helyes értékrenddel élő sportolókat neveljünk, és erre a történész is felfigyelt: „Úgy hiszem itt komoly, átgondolt oktatási rendszer folyik. Az a fajta nevelési kultúra, amelyet itt intézményesítettek, és alapszinten adnak át a gyerekeknek, az egy nagy családéhoz hasonlítható. Többször jártam már itt, és azt látom, hogy olyan erős kötelék alakult ki a diákok, a gyerekek és a stáb között, ami rendkívül példaértékű a magyar sportban és utánpótlás-nevelésben, sőt azt hiszem, nem csak itt, hanem Európa-szerte.”

Írta: K. B.
Fotó: F. L.