Kerek évfordulóhoz érkezett akadémiánk szakmai felelőse, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter, aki ma ünnepli ötvenedik születésnapját. Ezúton kívánjuk neki a legjobbakat, isten éltesse sokáig!
Harminc évvel ezelőtt, 1990-ben kötöttfogásban junior Európa-bajnoki bronzérmes lett Bacsa Péter. Nem sokkal később fogásnemet váltott, és meg sem állt az 1996-os atlantai olimpiáig, amelyen szabadfogásban, a 90 kilogrammosok között a tizedik helyen zárt – írja a birkozoszov.hu.
Még a sportolói pályafutása közben, nappali tagozatos hallgatóként végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, a játékok után pedig – négyszeres felnőtt magyar bajnokként – felhagyott a sporttal, és a tanulmányaira koncentrált: 1999-ben az Egyesült Államokban, a Grand Valley State Universityn csinált MBA-diplomát.
Öt évvel később, 2004-től nemzetközi minősítésű birkózóbíróként dolgozott, megjárva a pekingi és a londoni olimpiát. Az ambícióinak megfelelően vissza szeretett volna adni valamit a sportágnak, így jutott el 2015-ben a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnöki pozíciójáig, emellett immár a nevelőműhelyünkben, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai felelőseként is dolgozik.
Kollégái és birkózó barátai pénteken az ötvenedik születésnapja alkalmából meglepték a szövetségben.
„Szigorúan tíz fő alatti buli volt! Régi képekből és felvételekből álló néhány perces kisfilmet is összevágtak nekem, ez nagyon meglepett. Sokan mondják, hogy a számok embere vagyok, talán pont emiatt kellene jobban foglalkoznom a kerek évfordulókkal, de a negyvenedik és az ötvenedik születésnapom sem érintett igazán mélyen; pedig a mostani azért már nagyobb mérföldkőnek nevezhető… Mindig előre tekintek, tudom, az életben és a sportban egyaránt sok teendőm van még. Ez a nap mindenesetre jó alkalmat kínál arra, hogy kicsit megálljak, visszagondoljak az életemre, és számot vessek önmagammal, valamint a sporttal. Sokat segített ebben a tegnap látott kisfilm is, amely nagyon jól esett” – nyilatkozik Bacsa Péter, aki ma már a családjával ünnepel.
Az alkalmat megragadva szeretnénk ezúton is boldog születésnapot kívánni!