Varga Bendegúz (65 kg) arany-, míg Major Zoltán (80 kg) ezüstérmet nyert a hétvégén, Kassán rendezett korosztályos szabadfogású nemzetközi versenyen.
A Gulyás István által vezetett KIMBA-csapatnak moldovai, lett, litván, ukrán, lengyel, cseh, német és szlovák sportolókkal egyaránt meg kellett küzdenie a viadalon, amelyen összesen mintegy 180 birkózó vett részt.
A 71 kilogrammos Biblia Róbertnek sajnos bokasérülés miatt vissza kellett lépnie – mihamarabbi felépülést kívánunk neki!
„Nagyjából kéthetes sérülésről van szó, azt hittük, már rendben van, ám az első meccsén rosszul lépett, emiatt úgy döntöttünk, inkább nem erőltetjük. A srácok egyébként jól birkóztak, mindenki nyert meccset, meccseket, és amikor kikaptak, akkor is szépen helytálltak. Varga Bendegúz négy mérkőzésen győzött, ezek közül hármat ukrán sportolóval szemben, ez különösen nagy fegyvertény. Nem kérdés, jó úton haladunk, a fiúknak éves szinten negyven-ötven nemzetközi szintű meccsre van szükségük, szóval arra törekszünk, hogy elérjük ezt a számot” – nyilatkozta honlapunknak Gulyás István.
NEMZETKÖZI VERSENY, KASSA
Akadémistánk helyezései
60 kg: 4. Páli Gergő, 5. Osztatni Zsombor
65 kg: 1. Varga Bendegúz
80 kg: 2. Major Zoltán
Írta: K. B.