Akadémiánk új mestere: Barka Emese

Szeptembertől az Európa-bajnok, háromszoros világbajnoki bronzérmes Barka Emese is csatlakozott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) edzői csapatához. A klasszissal az új lehetőségről és a pályafutásáról is beszélgettünk.

Mint ismert, Barka Emesének márciusban, a budapesti európai olimpiai kvalifikációs versenyen és májusban, a szófiai világkvalifikáción sem sikerült kvótát szereznie. A november 4-én a 32. születésnapját ünneplő klasszis elismeri, megtört benne valami, emiatt úgy döntött, felhagy az élsporttal.

„Számos világ- és Európa-bajnokságon indultam már, és ezek a versenyek annak idején nagy motivációt adtak. Az összes sportoló álma az olimpia, és az enyém is az volt, ráadásul szép eredményt szerettem volna elérni. Realizáltam azonban a tényt, egyáltalán nem biztos, hogy három év múlva, a párizsi játékokra sikerül kvalifikálnom. Elveszítettem a legnagyobb motivációmat és a lelkesedésemet, testileg és lelkileg is kiégtem. Közel sem vagyok olyan állapotban már, mint tíz évvel ezelőtt, szóval hosszas gondolkodás után arra jutottam, itt a vége, elég volt.”

Barka májusban felhagyott a rendszeres edzéssel. Elmondta, most már jobban van, de olykor még mindig adódnak nehéz pillanatai.

„Az olimpián például nem esett jól nézni a súlycsoportom, az ötvenhét kiló küzdelmeit. Ennek szimplán az az oka, hogy nehéz szembenéznem azzal, nem sikerült. A »gyászfolyamat« még zajlik, de hamarosan minden rendben lesz.”

Barka Emese (balról) és Sleisz Gabriella, Ritter Diletta munkáját segíti (Fotó: Feledi László)

Augusztusban a KIMBA női szakágának vezetője, Ritter Diletta meghívta a nevelőműhely tatai táborába.

„Azt mondta, számítanak rám az akadémián. Nem sokat vacilláltam, tudtam, hogy jó lehetőség, szívesen kipróbálnám magam. Szóval megbeszéltünk mindent, és belevágtunk.”

Emese a tudásából minél többet át szeretne adni a gyerekeknek.

„Szerintem különösen sokat tudok segíteni nekik, hiszen nemrégiben jöttem le a szőnyegről, tisztában vagyok azzal, mit érezhetnek. Szerencsés helyzetben vannak, ahogyan azt sokan elmondták már, nekünk nem adatott meg az, hogy a Csepelen tapasztalható körülmények között készüljünk. A KIMBA-ban ugyanakkor nemcsak a sporteredmények fontosak, hanem az is, milyen embereket nevelünk a tanítványainkból. Figyelünk a tanulmányi eredményükre, és arra, hogy becsületesek, rendesek és fegyelmezettek legyenek. Szeretnénk minél több emberi értéket átadni, ez nagyon fontos.”

Az Európai Játékokon is győztes szakember az eddigi tapasztalatairól szintén beszámolt:

„A teljes akadémiai programban van néhány olyan lány, aki már az előző tanévben is a KIMBA-ban nevelkedett, ők jobban tisztában vannak a rendszerrel, segítik az újonnan érkezett társaikat. A fizikai állapotuk és a technikai felkészültségük nagyon változó, szóval a legfontosabb feladatunk most az, hogy kiegyenlítsük a differenciát. Összességében elmondhatom, remek közösség alakult ki, és tetszik az új kihívás.”

Írta: K. B.
Vezető kép: MTI