Negyvenhat kötöttfogású sportolónk testvérakadémiánkon, Magyarkanizsán a Vajdasági Birkózóakadémián készült múlt héten. Edzőnkkel, Szabó Martinnal beszélgettünk a történtekről.
Az összetartáson rajtunk kívül 25 szerbiai és két svéd srác vett részt. Noha az alapozás még zajlik, azért szőnyegmunkára is sor került Magyarkanizsán: „Kicsit többet birkóztunk, de a programban természetesen a futás és az erősítés is helyet kapott. Többször jártunk már itt, minden adott és ideális a jó felkészüléshez, hiszen a csarnok, a szállás és az étterem is egy helyen van” – fogalmazott Szabó Martin, aki azt is elmondta, hogy a KIMBA-s edzők közül Cifferszky Ákos és Korpási Bálint is vele volt.
Az edzőtábort barátságos csapattalálkozó zárta, amelyet az Arena Sport élőben közvetített a tévében.
„Nagyon jól megrendezték. Összesen tizenhét mérkőzésen birkóztunk, amelyek előtt már a bevonulásnak is kiváló körítést adtak. A szerbiai csapat a miénk ellen küzdött, ifik és juniorok is szőnyegre léptek. Még arra is figyeltek, hogy mindenki a korosztályának megfelelő hosszúságú meccsen küzdjön. Szoros összecsapáson ugyan kikaptunk, de nem ez a lényeg: láttuk, hol tartunk, szépen kirajzolódtak a hibáink, amelyekből rengeteget tanulhatunk” – tette hozzá Szabó Martin.
Kiemelte, annyira jól sikerült a gála, hogy megpróbálják gyakrabban összehozni, és ezzel együtt még szorosabbra fűzni a két nevelőműhely közti köteléket.
Végül kifejtette, hogy az első hazai versenyek február elején lesznek, míg külföldi megméretésre először február végén utazunk, Zágrábba.
Írta: K. B.