Semmi kétség, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csepeli bázisa bárhol megállná a helyét a világon. De ahhoz, hogy az infrastruktúrán túl is kiemelkedjen, a legmagasabb szintű szakmai hátteret egyaránt nyújtania kell. Bemutatósorozatunkban ezúttal nevelőműhelyünk tehetségkiválasztásért felelős szakmai tanácsadójával, Bacsa Ferenccel beszélgetünk.
Bacsa Ferenc sok éven át edzősködött a felnőtt kötöttfogású válogatottban, a Mr. Tus birkózó-sportiskolában, valamint az utánpótlás-válogatottak vezetőjeként is tevékenykedett. Dorogon oktatta az utánpótlás- és a felnőtt-világversenyeken nagy sikereket elérő Aubéli Ottót, Bacsa Pétert, Kismóni Jánost, Korpási Bálintot és Jäger Krisztiánt, a fővárosban, a Mr. Tus vezetőedzőjeként pedig többek között a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamással és az ötkarikás játékokon harmadik Módos Péterrel egyaránt foglalkozott.
Fia, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke, a KIMBA szakmai felelőse, Bacsa Péter korábban így vélekedett róla honlapunknak:
„Édesapám, Bacsa Ferenc kezei alatt kezdtem birkózni. Többek között az alázatot, a kitartást és a problémamegoldó-készséget köszönhetem neki és a sportnak. Rajtam kívül számos másik srácnak egyengette a pályafutását, közülük többen világklasszissá váltak. A birkózásról alkotott képe és a tapasztalata miatt nem találtunk volna nála alkalmasabb embert arra, hogy a tehetségkiválasztásért felelős szakmai tanácsadó legyen az akadémián.”
De egészen pontosan miért is felel ebben a pozícióban?
„Segítem az edzéstervek összeállítását, és ha kell ellenőrzöm is a tréningek minőségét, egyben elmondom a meglátásaimat a mestereknek. Fiatalon kezdtem foglalkozni az utánpótlás-neveléssel, megjártam a ranglétrát, és nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor 2001-ben a szövetség akkori elnöke, Hegedüs Csaba felkért, legyek a Mr. Tus vezetőedzője. Gyakran jött a terembe: amíg elsétált az irodájáig, le sem vette a szemét a szőnyegen történtekről, majd maga után hívott, és felsorolt nagyjából tíz olyan hibát, amelyet ez idő alatt észrevett. Persze ennek nem örültem, de ettől függetlenül igaza volt” – emlékszik vissza Bacsa Ferenc.
Utóbbi történetével arra célzott, hogy a tökéletes program az, amit a csepeli akadémián is képviselni kell.
„Az alaptechnikáknak muszáj hibátlanul rögzülnie a gyerekekben. Előkészítés, végrehajtás és befejezés; olyan kiválóan szükséges csinálni az ezekhez köthető mozzanatokat, hogy azokba ne lehessen belekötni.”
De miben különbözik a KIMBA és a Mr. Tus egymástól?
„Összehasonlíthatatlan a kettő. Csepelen egészen más, nemzetközi szintű feltételek adottak: kilenc szőnyegen sikeres, képzett, kiváló edzők foglalkoznak a gyerekekkel. Nagy szükség volt már erre a létesítményre és a rendszerre. A sportiskolában nevelkedett versenyzők rendszeresen szállították az érmeket a világversenyekről. A probléma az, hogy az utóbbi hét-nyolc esztendőben még mindig csak ők érik el az igazán nagy eredményeket. A szóban forgó birkózók már harminc év felett járnak, szóval itt az ideje új, ütőképes generációt nevelnünk.”
És, hogy miért érdemes csatlakozni a nevelőműhelyhez?
„Számos tényezőnek kell összejönnie ahhoz, hogy valakiből egyszer igazán nagy klasszis váljon. A sportág iránti határtalan szeretet és alázat elengedhetetlen, hiszen ezeknek az érzéseknek a tudatában lehet elvégezni azt a mennyiségű és minőségű munkát, amelyet mi megadhatunk itt, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiában.”
Írta: Krasznai Bence
Kép: Feledi László