A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetősége, Németh Szilárd elnökkel az élen hétfőn a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) köszöntötte és jutalmazta a tokiói olimpiára kijutó, valamint az idei varsói Európa-bajnokságon dobogós versenyzőket. A „közös halmaznak” Sastin Marianna és Lőrincz Tamás számított, mindketten még a 2019-es nur-szultani világbajnokságon szereztek ötkarikás kvótát, aztán most, a lengyel fővárosban előbbi ezüstérmet nyert (női 62 kg), utóbbi pedig negyedik Eb-aranyát nyerte (kötöttfogás, 77 kg). Mint ismert, összesen hat magyar birkózó kvalifikálta magát a tokiói játékokra: a két említett világbajnok klasszis mellett Lőrincz Viktor (kf, 87 kg) és Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg) szintén a 2019-es vb-ről, Korpási Bálint (kf, 67 kg) a budapesti európai kvalifikációról, legutóbb pedig Szőke Alex (kf, 97 kg) a szófiai világkvalifikációról.
Utóbbi a hétfői köszöntésen vehette át Németh Szilárdtól az MBSZ két és fél millió forintos jutalmáról szóló óriáscsekket, avagy a szövetség támogatását a sikeres olimpiai felkészüléshez. A sportvezető elmondta, a KIMBA dísztribünjén ott található az eddigi 18 magyar olimpiai bajnok birkózó névre szóló széke, s nagyon reméli, Tokió után egy kis átépítésre, bővítésre lesz szükség. Az Európa-bajnoki dobogók sem maradtak jutalom nélkül, az aranyérmes Lőrincz Tamás, az ezüstérmes Sastin Marianna és Kiss Balázs (kf, 97 kg), valamint a bronzérmes Fritsch Róbert (kf, 72 kg) a Mauri utazási utalványait kapták.
Írta: MBSZ
Fotó: Róth Tamás