László Koppány U23-as világbajnoki bronzérmes!

Micsoda bravúr! Kötöttfogású nehézsúlyú kiváűlóságunk, László Koppány 18 évesen bronzérmet szerzett Tiranában zajló U23-as vilgábajnokság szerdai versenynapján, amelyen Virág Zsófia (76 kg) az elődötnőig jutott.

U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózónk, László Koppány (130 kg) kedden két nyertes mérkőzéssel bejutott az U23-as vb elődöntőjébe, amelyben alulmaradt az U20-as világ- és Ázsia-bajnok iráni Fardin Hedajatival szemben. Ezzel kiderült, hogy a szerda esti programban a bronzmérkőzésen léphet szőnyegre, mégpedig a vigaszág győztese ellen. Úgy alakult, hogy a 97 kilóban kétszeres utánpótlás-világbajnok fehérorosz Pavel Hlincsukkal nézhet farkasszemet.  

Ifjú nehézsúlyú kiválóságunk remekül küzdött, irányított a nála jóval rutinosabb riválisával szemben, ami nagy bravúrt eredményezett: technikai tussal, 9:1-re diadalmaskodott, így bronzérmet szerzett Tiranában. Gratulálunk, Simon, le a kalappal!

Szerdán megkezdődött a női verseny, a nyitó napon három honfitársunkért szoríthattunk: a felnőtt Eb-n ötödik, U20-as vb-harmadik Szenttamási Rózáért (55 kg), a háromszoros U23-as Eb-bronzérmes Szabados Noémiért (68 kg), valamint az U23-as kontinensbajnoki harmadik Virág Zsófiáért (76 kg).  

Utóbbi hatalmas csatában 5:5-re, később szerzett ponttal legyőzte a kanadai Brianna Molly Frasert, ezzel kiharcolva az elődöntős szereplést. Ott az U20-as vb-bronzérmes kínai Csen Suj-jen már túl nagy falatnak bizonyult, Virág Zsófia technikai tussal, 10:0-ra kapott ki, így a csütörtök esti programban a harmadik helyért léphet szőnyegre. Gyerünk, Zsófi, szurkolunk!

Szenttamási egy-egy győzelemmel és vereséggel, Szabados egy vesztes meccsel búcsúzott. 

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, TIRANA

Sportolóink szerdai eredményei

Nyolcaddöntő
55 kg: Szenttamási Róza–Mihaela Samoil (moldovai) 6–0-nál tus
68 kg: Tu Hszin-cö (kínai)–Szabados Noémi 4–3

Negyeddöntő
55 kg: Amani Jones (amerikai)–Szenttamási Róza 9–3
76 kg: Virág Zsófia–Brianna Fraser (kanadai) ‘5–5 – később szerzett ponttal

Elődöntő
76 kg: Cseng Suj-jen (kínai)–Virág Zsófia 10–0

Bronzmérkőzés
130 kg: László Koppány–Pavel Lincsuk (független egyéni induló, fehérorosz) 9–1

Írta: K. B.
Fotó: UWW