Klányi Krisztofer hétfőn egy-egy győzelemmel és vereséggel búcsúzott a Tiranában zajló U23-as világbajnokság kötöttfogású 72 kilogrammos versenyétől.
A nyitó napon az U23-as Eb-bronzérmes Klányi Krisztofer a tavalyi U23-as Eb-ötödik bolgár Dimitar Georgijevvel mérkőzött meg a selejtezőben. Krisz harcosan kezdte az összecsapást, ennek eredményeképpen ő támadhatott először lenti helyzetből, fordított emelésből előbb kétpontos dobást hajtott végre, majd ugyanabból a fogásból újabb két pontért be is billentette riválisát, és a tusveszélyes helyzetből már nem is engedte ki, kétvállal jutott tovább.
Következett az U17-es világ- és Európa-bajnoki bronzérmes francia Gagik Snjoyan, akivel már nem bírt, zónaszéli helyzetben csípődobással próbálkozott, sikertelenül, a bírók nem sajátakciónak ítélték meg a mozdulatot, ezzel ellépett a francia, aki végül 4–1-re nyert. Ez egyben Klányi búcsúját is jelentette, mivel a francia nem jutott döntőbe.
U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, TIRANA
Sportolóink hétfői eredményei
Kötöttfogás
Selejtező
72 kg: Klányi Krisztofer–Dimitar Georgijev (bolgár) 5–0-nál tus
Nyolcaddöntő
72 kg: Gagik Snjoyan (francia)–Klányi Krisztofer 4–1
Írta: K. B., MBSZ
Fotó: UWW