Hét sportolónk indul az U23-as vb-n

Egy héttel a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága előtt, hétfőn, ugyanott, Tiranában elkezdődik az U23-as birkózók vb-je, amelyen hét akadémistánkért szoríthatunk. Hogy mire lehetnek képesek, arról a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatójával, tehetségkutatónkkal, Bácsi Péterrel beszélgettünk.

A legidősebb utánpótlás-korosztály versenyzői hétfőtől próbára teszik magukat a tiranai Olimpiai Parkban. A résztvevők többsége már a felnőttek között is bontogatja a szárnyait, ez a korcsoport ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy tovább tartson az átmenet az utánpótlás- és a felnőttkorcsoport között, így a birkózók jóval nagyobb nemzetközi rutinnal a hátuk mögött léphetnek át a profik közé. 

Ami a magyar csapatot illeti, a felnőtt és az U23-as országos bajnokságon elért eredmények alapján állt össze a válogatott. Szabadfogásban a terv az volt, hogy az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Korcsog Milán is szerepel, de sajnos vállsérülése miatt erre nem kerülhet sor, meg kell műteni: „Egyszer már megküzdött hasonló problémával, akkor a másik válla jelentette a gondot. Rendkívül sajnáljuk, hogy ezúttal is várhatóan fél év kihagyás vár rá” – fogalmaz Bácsi Péter. 

Kötöttfogásban négy fiatalunkért szurkolhatunk: „Milán sérülése miatt Dömök Péter kap lehetőséget nyolcvanhét kilóban. Neki ez az utolsó lehetősége ebben a korosztályban, bízunk benne, hogy megragadja az alkalmat és bizonyít. Klányi Krisztofer, László Koppány és Tösmagi Attila szerzett már Európa-bajnoki érmet az U23-asok között, közülük akár érmes is kikerülhet. »Tösitől« junior Európa-bajnokként ezt akár joggal várhatjuk, Koppánytól tizennyolc évesen ez hatalmas bravúr lenne, de nem lehetetlen, a felnőtt ob-n is láthattuk, megverte az Európa-bajnoki harmadik Vitek Dáriust. Született nehézsúlyú, évről évre rengeteget fejlődik.”

Három női birkózónk lép szőnyegre Albánia fővárosában, s különlegességet jelent, hogy a háromszoros U23-as Eb-bronzérmes Szabados Noémi a felnőtt és az U23-as világbajnokságot is bevállalta, előbbit 72 kilóban, utóbbit 68-ban.

„Nagyon jó mentalitású versenyző, sorakoznak a neve mellett a szép eredmények, ám a világbajnoki érem eddig nem jött össze neki. Eddig fizikailag tapasztaltunk nála némi lemaradást, ám ebben a tekintetben is nagyon jól felépítette magát. Óvatosak voltunk, ám ő jelezte, mindkét viadalon szeretne indulni, s mi zöld utat adtunk a kérésének. Szenttamási Rózára is érdemes figyelni, indult a felnőtt Eb-n, megsüvegelendő teljesítménnyel zárt az ötödik helyen. A jövő nagy reménysége, még csak elsőéves U23-as. Virág Zsófi sokak meglepetésére dobogóra állt az U23-as kontinensviadalon, kifejezetten jó meccseket birkózott. Ő a tanulmányai mellett birkózik, utolsóéves, bízom benne, hogy él a mostani lehetőséggel.”

U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG, TIRANA

Sportolóink programja

Kötöttfogás
Hétfő–kedd.
72 kg: Klányi Krisztofer.
Kedd–szerda. 77 kg: Tösmagi Attila, 87 kg: Dömök Péter, 130 kg: László Koppány.

Női birkózás
Szerda–csütörtök.
55 kg: Szenttamási Róza, 68 kg: Szabados Noémi, 76 kg: Virág Zsófia.

Írta: K. B.
Fotó: UWW