A sportállamtitkár és a MOB-elnök részvételével rendezett hétfői ünnepélyes tanévnyitóval megkezdődött a negyedik tanévünk.
A nagycsarnokunkban rendezett ünnepségen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy most először vehet részt olyan tanévnyitón, amelyre az olimpia évében kerül sor. Arra kérte az akadémistákat, hogy nagyon tudatosan készüljenek a jövőre, és legalább akkora erőfeszítést fektessenek a tanulásba az iskolapadban, mint az edzéseken, mert ez kifizetődik majd az évek során.
„Egyre kiélezettebb a verseny, egyre nagyobb a küzdelem és egyre kevesebben múlik az, hogy ki tudja azt a hőn áhított helyezést és érmet elérni. Egy biztos, egyetlen egy kihagyott vagy félodaadással elvégzett edzés sem pótolható soha. Nehogy azt bánjátok meg, hogy ez kimaradt. Arra kérnélek benneteket, hogy mindig törekedjetek a maximumra. Fogalmazzatok meg célokat, olyat, amit az adott napon szeretnétek elérni, olyat, amit rövidtávon szeretnétek megvalósítani és olyat, ami akár Brisbane-ben vagy – ki tudja hol lesz a 2036-os olimpia –, de akár majd ott realizálódhat” – mondta, majd sok erőt kívánt a fiataloknak céljaik elérésében.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke gratulált az U17-es, illetve az U20-as korosztálynak (utóbbi nemrég még a pontevedrai világbajnokságon versenyezett), valamint megköszönte a birkózócsalád támogatását is, amelynek tagjai szombaton újabb négy évre bizalmat szavaztak neki a MOB élén. Ezt követően felköszöntötte Hegedüs Csaba olimpiai bajnok szakmai főtanácsadónkat, aki nemrég ünnepelte 76. születésnapját.
„A bajnokok nagyon sok jó tanácsot tudnak adni nektek, hallgassatok rájuk, hiszen megjárták a hadak útját. Munka nélkül ugyanis nincsen semmi. A munka mellett az alázatra és a győzelembe vetett hitre is szükség van, de ha nem juttok el a csúcsra, akkor is nagyon szerencsések lehettek, hogy ilyen közegben tanulhattok és edzhettek” – mondta a MOB-elnök, majd hozzátette, hisz abban, hogy a Los Angelesig vezető úton még nagyon sok siker vár a fiatalokra, erre pedig az akadémián elvégzett munka és a szakemberek segítsége a garancia.
Lőrincz Tamás, olimpiai bajnok szakmai igazgatónk gratulált annak a 18 versenyzőnknek, aki éremmel tért haza az idei világversenyekről, illetve annak a 60 növendékünknek, aki magára ölthette a címeres mezt. Hozzátette, idén 100 bentlakós akadémistával vágunk neki a tanévnek.
„2021-ben kitűzött célunk volt, hogy a harmadik, negyedik év elején olyan akadémistákat tudjunk küldeni a felnőttválogatottba, akik tényleg készen állnak a felnőtt kihívásokra, és büszkén jelenthetem be, hogy szakáganként négy-öt akadémista csatlakozik a felnőttválogatotthoz. Nagyon szorítunk nekik, nem lesz könnyebb a munkájuk, de jó példával szolgálnak a fiataloknak. Most kezdik el az első szárnybontogatásokat, és ehhez sok sikert kívánunk nekik” – mondta.
Az ünnepségen külön köszöntötték a párizsi olimpián részt vett Nagy Bernadettet (női 76 kg), Ligeti Dánielt (szabadfogás, 125 kg) és Losonczi Dávidot (kötöttfogás, 87 kg), valamint a szakági szövetségi kapitányokat. Jutalmazták akadémiánk azon birkózóit, akik az év világversenyein érmeket szereztek, majd az akadémisták az újonnan beiratkozókkal közösen fogadalmat tettek.
Írta: MTI, K. B.
Fotó: F. L.