Hú, tényleg nagyon várt minket! – Lőrincz Tamás Dági Patrikról

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás kedden a szegedi kórházban meglátogatta a közlekedési baleset következtében múlt szerdán combcsonttörést szenvedett ifjú soltvadkerti birkózót, Dági Patrikot.

Március 27-én, szerda délután épp a KIMBA keretedzésére tartott a soltvadkerti birkózók kisbusza, amikor előzés közben előbb személyautóval, majd ennek következtében kamionnal ütközött.

A balesetben a kisbusz jobb oldalán egy tizennégy esztendős birkózó, Dági Patrik ült, akinek a lába az ütközés következtében úgy beszorult, hogy csak a helyszínre érkező tűzoltók tudták kiszabadítani. Ezt követően mentőhelikopterrel szállították a szegedi kórházba, ahol kiderült, hogy a KIMBA-ra felvételt nyert ifjú sportoló combcsonttörést szenvedett, emiatt csütörtökön megoperálták.

Patrik édesanyja, Tóth Mónika megkeresésünkre arról adott tájékoztatást, hogy Patrik felépülése kiválóan halad: „Az orvosok azt mondják, négy-öt hónap is lehet a felépülés, de szerintem ez akár hamarabb is összejöhet – fogalmaz az édesanya. – Csütörtökön műtötték, kifejezetten jól sikerült a másfél-kétórás beavatkozás. Pénteken már egyedül, járókerettel ment mosdóba, szombaton a portáig ment, mára meg már kikészíti a nővéreket, lényegében mindent csinál. Dehát megvolt a motivációja: amikor megtudta, hogy Lőrincz Tamás és Bacsa Péter kedden meglátogatja, elkezdett »edzeni«, hogy lenn fogadhassa őket. Hiába az épp zajló orvosi vizit, ő már fél órával az érkezésük előtt lenn volt a portán.”

„Hú, tényleg nagyon várt minket! – vágta rá a KIMBA olimpiai bajnok szakmai igazgatója, Lőrincz Tamás. – Rendkívül izgatott volt és csak arról beszélt, mikor mehet már vissza a szőnyegre. A birkózás körül forog a világa, imádja a sportot és az edzőjét, Kozák Istvánt is. Vittünk neki KIMBA-s pólót és némi olvasnivalót is. Patrik szeptemberben költözik Csepelre, hiszen felvételt nyert a teljes akadémiai programunkba. Természetesen már most akadémistának, a birkózócsaládunk tagjának tekintjük őt, és mindent megteszünk azért, hogy mihamarabb felépüljön.”

Tóth Mónika kifejtette, nagyon meglepte az MBSZ és a KIMBA segítsége, amelyről Németh Szilárd elnök úr szinte rögtön a baleset után biztosította őket.

„Mindenben segítséget ajánlottak. A baleset után egyből küldtek támogatást, és leszögezték, minden olyan költséget állnak, amely Patrik felépüléséhez szükséges. Emellett, ha a kórházi rehabilitációt követően még szükséges, a KIMBA gyógytornászai is segítenek abban, hogy mihamarabb szőnyegre állhasson. Engem őszintén meglepett ez a hihetetlen odaadás és összefogás. Nehéz szavakba önteni, mennyire hálásak vagyunk érte. Nagyon szépen köszönjük!”

Írta: K. B.
Fotó: KIMBA